Hirdetés

Kolbenheyer Zsuzsanna lett a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke

Kolbenheyer Zsuzsa, a Magyar Jégkorong Szövetség új elnöke
Fotó: Magyar Jégkorong-szövetség

Kolbenheyer Zsuzsannát választották meg a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökének, mandátuma négy évre szól.

MTI
2024. május 30., 15:06

Az előző elnök, Such György hétfőn jelentette be, hogy nem indul a választáson, így Kolbenheyer volt az egyetlen jelölt, akit a nagy klubok – a Fehérvár, az ifj. Ocskay Gábor Akadémia, a MAC, a DEAC, a DVTK, a Dunaújváros, az FTC, a Győr és az UTE – támogatták előzetesen.

A 302 szavazatból 285-öt kapott Kolbenheyer, 17 nem mellett.

Hirdetés

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megtartott küldöttgyűlésen eldőlt az is, hogy id. Kovács Csaba lett a szakmai alelnök és Almássy Kornél az általános alelnök.

Megválasztása után Kolbenheyer Zsuzsanna elmondta, őszinte, nyitott, állandó kommunikációra törekszik, egyben jelezte, hogy kivizsgálják majd azokat a személyi és pénzügyi döntéseket, amelyeket az előző vezetés hozott az utolsó pillanatokban. Ígéretet tett arra, hogy a szövetségen vagy a sportágon belüli konfliktusokat együttes erővel megoldják majd. Hangsúlyozta, az összetartás és az együttműködés híve, és átfogó utánpótlás-fejlesztési programot kíván indítani magyar szakemberek bevonásával. Kiemelte, hogy az elmúlt években eltűnt több ezer szurkoló a sportágból, őket igyekeznek visszaszerezni.

A 46 éves, jogász végzettségű Kolbenheyer az első nő, aki az 1988 óta önálló MJSZ elnöke lett.

(Az egyesített jégsportszövetség élén Kozári Klára 1976 és 1990 között volt elnök.) Ő volt az első magyar igazolt női jégkorongozó. A válogatottban 55-ször szerepelt, visszavonulását követően pedig a női nemzeti csapatok általános igazgatója lett. 2012-ben beválasztották a nemzetközi szövetség (IIHF) legfőbb végrehajtó testületébe, a tanácsba, ugyanekkor a magyar szövetség elnökségébe is bekerült.

A nemzetközi szövetségben harmadik ciklusát tölti, egyúttal vezetője a női és a jogi bizottságnak is. Volt az MJSZ alelnöke, nemzetközi igazgatója, valamint a női szakág vezetője, és az általa irányított munka révén a válogatott negyedszerre szerepel jövőre az elitben. A Magyar Olimpiai Bizottság etikai és esélyegyenlőségi bizottságainak tagja.

A két négyéves ciklus után távozó Such nem szólalt fel, ugyanakkor elköszönő levelében kiemelte, hogy a válogatottak minden eddiginél sikeresebbek voltak, a férfi és női csapat feljutott a világelitbe, míg az utánpótlás válogatottak is meg tudták tartani a közvetlen élvonal alatti tagságukat.

Az MJSZ számláin több mint 4,5 milliárd forint van, további 1,3 milliárd forint pedig megkötött TAO-támogatási szerződésből áll rendelkezésre. A közgyűlésen minden beszámolót elfogadtak. Elhangzott, a kiadások nőni fognak, mivel a férfi és női válogatottra olimpiai selejtező vár.

A közgyűlésen adták át az elmúlt idény legjobbjainak járó elismeréseket. Kapusposzton (Vedres Mátyás kupa) az éppen ezen a napon 34 éves Bálizs Bence, a hátvédeknél (Pásztor György-díj) Stipsicz Bence, a csatároknál (Ifj. Ocskay Gábor-díj) Hári János győzött. A legtechnikásabb játékosnak járó Miklós-kupát Papp Kristóf kapta, a felnőttek között a legjobb újoncnak (Kósa Kupa) Varga Balázs bizonyult.

A női mezőnyben Németh Anikó lett a legjobb kapus, Odnoga Lotti a legjobb hátvéd és Huszák Alexandra a legjobb csatár. A legjobb ifjúsági játékos (Leveles kupa) Horváth Alex. Az utánpótlásedzők között Delaney Collins és Pichler Gyula érdemelte ki a Séra Miklós-díjat.

Az önállósodás óta az MJSZ elnökei: Sárközy Tamás (1988-98), Hudák János (1998-99), Inotay Balázs (1999-2001), Fertő László (2001-03), Studniczky Ferenc (2003-10), Németh Miklós (2010-15), id. Kovács Csaba (2015-16), Such György (2016-24), Kolbenheyer Zsuzsanna (2024-).

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Egymás ellen dönti el a továbbjutást a Corona és a BJAHC a Kontinentális Kupában

A Brassói Corona és a BJAHC is fölényes győzelemmel zárta a Kontinentális Kupa észtországi csoportjának szombati játéknapját. A két Erste ligás együttes vasárnap egymás ellen dönti el, melyikük folytathatja a nemzetközi kupasorozatot.

Két ponttal zárták a magyarországi túrát a csíkszeredai női hokisok

Háromnapos magyarországi túra várt a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapatára, magasabban rangsorolt budapesti alakulatok ellen játszott. A tartalékosan felálló csíki lányok mindhárom mérkőzésen becsülettel dolgoztak, végül két pont lett a jutalmuk.

Tizenegy gólt lőtt a Corona, kilencig jutott a BJAHC a Kontinentális Kupa nyitónapján

Mindkét csapat kiütéses győzelemmel kezdte szereplését a jégkorong Kontinentális Kupa észtországi csoportjában, a brassóiak a horvát IHC Zagreb gárdáját, míg budapestiek a házigazda Viru Sputnikot fektették két vállra.

A Kontinentális Kupában is megméretteti magát a két Erste Liga-rivális

A Brassói Corona és a BJAHC mellett a házigazda Viru Sputnik és a horvát IHC Zagreb is a továbbjutásért küzd a Kontinentális Kupában. Hibára nincs lehetőség, a csoportból csak az első helyezett jut tovább a következő körbe.

Edzőt váltott a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Kedden közösségi oldalán jelentette be a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, hogy már nem Varga András irányítja a szakmai munkájukat. Az eddigi másodedző, Popescu Magdolna vette át a vezetőedzői feladatokat.

Erődemonstrációt tartott a Fox Hockey a tartalékos Sportklub ellen

Vasárnap délben székely rangadót rendeztek a magyar női U25/A jégkorongbajnokság nyitányán. A gyergyói lányok magabiztos győzelmet arattak a számos hiányzót nélkülözni kényszerülő Sportklub fölött.

Nagy Attila: „az új szövetségi kapitány tudja, hogyan kell a fiatalokat beépíteni a csapatba”

A Román Jégkorong-szövetség elnöke, Nagy Attila szerint az új szövetségi kapitány, Ron Pasco érkezésével szorosabbá válhat a válogatottak együttműködése, miközben Marosvásárhely újabb fontos lépést tehet a jégkorong meghonosítása felé.

Magabiztosan nyert a Sportklub, hengerelt a Fox Hockey

Elrajtolt a román női jégkorongbajnokság alapszakasza. Az első két játéknapon a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey húzta be a pontokat a Bukaresti Sportul Studențesc, illetve a Felcsíki Bomilact csapata ellen.

Kanadai szövetségi kapitányt neveztek ki a romániai hokiválogatott élére

A kanadai Ron Pasco veszi át a román férfi jégkorong-válogatott szakmai irányítását. A tapasztalt szakember a felnőtt együttes mellett az U20-as és U18-as korosztályok szakmai munkáját is koordinálja.

Sok székelyföldi hokicsapattal elrajtolt a romániai ifibajnokság

A legnagyobbaknál két meccset hétközben lejátszottak, a többieknél hétvégén kezdődik a nagyüzem. Négy korosztályban, negyvennégy klub érdekelt a küzdelmekben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!