Hirdetés

Kiütéssel vágott vissza a Sportklub a fővárosiaknak, a GYHK ismét simán verte az Ágyúsokat

A piros-fehérek ezúttal is hasonló fölényben játszottak
Fotó: Máté Bence / Háromszéki Ágyúsok

Három meccs zajlott szombaton a romániai jégkorongbajnokságban és mind a négy székelyföldi csapat pályára lépett. A GYHK legyőzte az Ágyúsokat, a Sportklub nyert a Red Hawks ellen és a Sapientia U23 gólzáport rendezett a Sportullal szemben.

A bajnokság felsőházában a lényegi kérdések már eldőltek, már tudni lehet, hogy csak erdélyi csapatok játszanak a final fourban. Még csak annyi kérdéses, hogy melyik együttes a hányadik helyről jut be és ki lesz az ellenfele a március 6-ai elődöntőben. A Gyergyói Hoki Klub fél lábát már megvetette a legelső helyen, ehhez lépett még közelebb a Háromszéki Ágyúsok elleni szombati mérkőzésen.

Kapcsolódó

Hirdetés

A piros-fehérek ezúttal is hasonló fölényben játszottak, mint egy nappal korábban, Williams és Vayrynen góljával 2–0-ra vezettek 12 perc után. Zukauskas ugyan gyorsan faragott a hátrányból, de ez maradt végül az Ágyúsok becsületgólja is, mert

később csak a gyergyóiak találtak be, négy alkalommal is eredményesek voltak.

Másfél perces kettős emberelőnyben sem sikerült mattolni Csalát. A hazai kapuban László ugyan számos nagy védést mutatott be, de ez csak a tisztes helytálláshoz volt elég.

Romániai jégkorongbajnokság, felsőház:

Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Klub 1–6 (1–2, 0–2, 0–2).
Gólszerzők: Lukas Zukauskas (14. perc), illetve Owen Williams (12.), Janne Vayrynen (13.), Konsta Mesikammen (24.), Dallas Gerads (29.), Vincze Péter (46.), Brance Orbán (54.).

Hatékonyak voltak a csíkiak támadásai •  Fotó: Csíkszeredai Sportklub/Pál Zoltán Galéria

Hatékonyak voltak a csíkiak támadásai
Fotó: Csíkszeredai Sportklub/Pál Zoltán

Csíkszeredában a pénteki hosszabbításos vendéggyőzelem után egy nappal később is összecsapott a Sportklub és a Bukaresti Red Hawks. Ezúttal is szoros volt a meccs, de csak a 33. percig. Martinov szerzett vezetést a vendégeknek az első harmad derekán, amire Salló tudott válaszolni, így 1–1-gyel zárult az első periódus.

A másodikban viszont a 33. és 39. perc között négyszer is betaláltak a kék-fehérek.

A csíki hatékonyság a harmadik harmadban is imponáló volt, Beczéék ismét négyet tettek hozzá a gólterméshez. Ehhez csak egyszer volt válasza a bukarestieknek, így lett 9–2 a végeredmény.

Csíkszeredai Sportklub–Bukaresti Red Hawks 9–2 (1–1, 4–0, 4–1).
Gólszerzők: Salló Alpár (15. perc), Biró Gergő (33., 36.), Antal Patrick (33.), Kedves Tamás (39.), Rokaly Norbert (43.), Conor Maceachern (43.), Becze Tihamér (55.), Reisz Áron (57.) illetve Danil Martinov (10.), Adrian Irimia (46.).

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, középszakasz, felsőház

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
13
0
1
2
75-33
49
2
Brassói Corona Brassó
16
10
0
1
5
77-49
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
4
3
0
9
46-70
21
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
6
0
2
8
62-65
20
5
Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks
16
2
2
1
11
37-80
12
Brassói Corona: +6 pont
Bukaresti Red Hawks: +1 pont
Csíkszeredai Sportklub: 0 pont
Gyergyói Hoki Klub: +9 pont
Háromszéki Ágyúsok: +3 pont

Az alsóházban a Sapientia U23 is kétszer mérkőzött meg a Sportul Studențesc együttesével. Mindkétszer az elvárt módon, simán nyertek a Sapi fiataljai előbb 12–1-re, majd 18–3-ra.

Sapientia U23–Sportul Studențesc 12–1 (7–0, 2–0, 3–1).
Gólszerzők: Noah Julin (3. perc), Farkas Alpár (5., 46.), Szymon Fus (7., 22.), Ágoston Tamás (10., 13.), Both Máté (13.), Kozma Gergő (25.), Mic Ádám (46.), Bogács Tamás (52.), illetve Gabriel Spiridon (54.).

Sapientia U23–Sportul Studențesc 18–3 (4–2, 8–1, 6–0).
Gólszerzők: László Kende (7., 13. és 50 perc), Farkas Alpár (10.), János Dávid (11., 27.), Bogács Tamás (21., 29.), Szymon Fus (25., 48.), Erőss Ervin (28.), Davis Kinne (30.), Gidró Gergő (31., 49.), Péter Andor (32.), Noah Julin (42.), Vasalaban Csongor (54.), István Sándor (58.) illetve Sándor Alex (6.), Mihai Adamoiu (7.), Gabriel Spiridon (36.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

Erdélyi szavazótömb? Egyszerű és bonyolult

Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Marad kék-fehér színekben az orosz kapus, építkezik a Csíkszeredai Sportklub

Szerződést hosszabbított Nyikita Melnicsuk a Csíkszeredai Sportklub kapusa, miközben a csapat már a következő idényre készül, egy gyenge szezon után új alapokra helyezve az építkezést. Legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Hosszabbítások döntöttek Bukarestben, lezárult a román jégkorongbajnokság

Két bukaresti alsóházi mérkőzéssel befejeződött a 2025–2026-os romániai felnőtt férfi jégkorong-bajnokság. A kilenccsapatos pontvadászatban öt erdélyi és négy regáti együttes volt érdekelt.

Önbizalommal gazdagodott a GYHK, megérezte a hiányzókat a Corona

A Gyergyói Hoki Klub győzelmével zárult a romániai jégkorongbajnokság négyes döntője, amely megvédte címét a Brassói Coronával szemben. A párharcot követően a két együttes igazgatója, illetve vezetőedzője nyilatkozott a Székely Sportnak.

Aranygóllal védte meg bajnoki címét a Gyergyói Hoki Klub

A hatvan perc nem volt elég a romániai jégkorongbajnokság győztesének kihirdetésére. Három döntetlennel zárult harmad után Császár Hunor hosszabbításban szerzett találatával ismét a Gyergyói Hoki Klub hódította el a trófeát.

Legyűrte a Sportklubot, megvan a Háromszéki Ágyúsok első érme

Biztosan emlékezetes marad a Háromszéki Ágyúsok számára 2026. március 7-e: a fiatal csapat megszerezte történetének első érmét. A romániai jégkorongbajnokság bronzmérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub ellen arattak 5–2-es győzelmet.

Elmaradt az Ágyúsok feltámadása, a párharc közepén nem kegyelmezett a Corona

A Háromszéki Ágyúsok nem tudtak csodát tenni és papírformát borítani, a Brassói Corona fölényesen győzött pénteken este és bejutott a romániai jégkorongbajnokság döntőjébe, ahol a GYHK-val csap össze.

Minden tekintetben felülmúlta a Sportklubot, fölényesen jutott döntőbe a GYHK

Lényegesen jobb volt a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklubnál a bajnokság brassói final fourjának első elődöntőjében. Ez a tabellán is igazolódott, a piros-fehérek sima 5–0-s sikerrel jutottak be a fináléba.

Testvérharc a Final Fourban: a Molnár-fivérek egymás ellen küzdenek a döntőért

Bár hosszú éveken át azonos oldalon kergették a korongot, a sors úgy hozta, hogy ezúttal ellenfélként találkozik a jégen Molnár Zsombor és Molnár Zoltán a Brassói Corona és a Háromszéki Ágyúsok közötti bajnoki elődöntős párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!