Ahogy az várható volt, a csíkszeredai bajnokcsapatra nehéz párharc vár az elődöntőben, az Erste Ligában nem induló galaciak újfent bizonyították, hogy komoly játékerőt képviselnek.
A szerdai első mérkőzésen a székelyföldi vendégek szereztek vezetést a 7. percben, amikor is Taratuhin emberelőnyös szituációban közelről Onodi kapujába juttatott egy kipattanó korongot. A piros-kékek azonban Nyeznyamov révén gyorsan válaszoltak, a szentpétervári támadó szintén öt a négy ellen talált be.
A Sportklub kapuját a már román állampolgársággal rendelkező Szamankov védte, ám a hiányzók között olyan játékosok szerepeltek, mint a csapakapitány Papp Szabolcs, az ugyancsak sérült Colton Yellow Horn, aki már haza is utazott Kanadába, vagy Gyenisz Kuljas.
A viszonylag sok kiállítást hozó mérkőzés első harmadában a Sportklub Nagy István kiállítása után ismét emberfórba került, ez viszont kihasználatlanul maradt és pár perccel később a túloldalon Mircea Constantin talált be Patrik Michala passzából. Sőt, a Steauánál nevelkedett center ezt követően emberhátrányban is eredményes volt, 3–1-re módosítva az állást.
A csíkiak egy ellentámadáson Becze és Taratuhin remek összjátéka után zárkóztak, a veterán román-orosz center duplázott, ám a galaciak erre is gyorsan tudtak felelni: Jevgenyij Szkacskov szép csuklólövéssel bombázta a pakkot Szamankov kapujába (4–2).
Az utolsó játékrészben a kék-fehérek sokat kockáztatva próbáltak faragni a hátrányból, miközben a galaciak veszélyes kontrákat vezettek. A harmad második felében a vendégek kettős emberelőnybe kerültek, de csak néhány pillanatig, mivel a játékvezetők Taratuhint is kiküldték. Aztán 1:37-tel a vége előtt Nyezynyamov döntötte el a meccset egy üres kapus találattal.
A Sportklub összességében hiába próbálkozott több kapura lövéssel, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első összecsapását a galaci csapat húzta be. A csíki alakulat azonban már csütörtökön javíthat, a második mérkőzés is 18 óra 30 perctől kezdődik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!