A lefújást követően így értékelt a két vezetőedzők.
„Azt kaptuk, amit vártunk, de azt gondolom, hogy mindkét csapat fegyelmezetten hokizott, próbálta minimalizálni az eladott korongokat. A hatvan perc alatt közelebb álltunk a győzelemhez, noha a második harmadban nem találtuk el úgy a kaput, ahogy mi szerettük volna. A két gólunk olyan volt, amit kértünk a fiúktól, de erre a második találkozón jobban figyelni kell.
– fogalmazott Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője
Dave MacQueen, a brassóiak trénere kiemelte, kiélezett összecsapás volt, amilyennek lennie kell a rájátszásban. „Őszintének kell lennünk magunkkal szemben, volta ma egy jobb csapat a jégen. Túléltük az első harmadot, a második harmadban pedig jobban tartottuk a korongot, az volt a célunk, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk az ellenfélnek. A végén, kevesebb, mint 2 perccel a dudaszó előtt nem szabad ott hagyni Orbánt, hogy kapura lőjön. Azt hiszem néhány játékosunk nem úgy teljesített, ahogy azt megszoktuk tőlük. Nem igazán tudtuk megnyerni a párharcokat, de ilyen a jégkorong, fordulunk egyet, és máris jön az újabb mérkőzés”.
A jégkorong Erste Liga elődöntőjének állása 1–0 a GYHK javára, a második felvonást hétfőn 18 óra 30 perctől rendezik Gyergyószentmiklóson.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!