Zsúfolásig megtelt vasárnap este a gyergyószentmiklósi csarnok az Erste Liga elődöntőjének első meccsére, nagy volt a hangulat, és ehhez illő volt a játék is a jégen. A piros-fehérek domináltak, szinte folyamatosan a Corona kapuja előtt zajlott a játék. Gól azonban nem született az első harmadban, Polc mindent hárított.
A második harmad viszont teljesen kiegyenlített volt. Látszott, hogy mindkét csapat alaposan felkészült az ellenfeléből, kevés volt a minőségi helyzet. Igaz, Sárpátki kapuvasa gólt érdemelt volna... Az lehetett a nézők érzése, hogy csak egy hiba hozhat gólt. Így is történt. Ebből pedig a vendégek találtak be. 0–1 volt az állás 40 perc után.
A harmadik harmadban sem változott a játék képe, a GYHK hajtott az egyenlítő gólért, de a brassóiak rutinosan védekezve távol tartották a kapujuktól a hazaiakat. Nem jött össze semmi a gyergyói csapatnak egészen az 59. percig, amikor Orbán lövésére már Polc is tehetetlen volt.
Jöhetett a hosszabbítás. Ez mindössze 23 másodpercet tartott. Sylvestre cselezte magát középre, és szép mozdulattal küldte a kapuba a korongot. A GYHK 1–0-ra vezet az Erste Liga elődöntőjében. Hétfőn 18.30-tól szintén Gyergyószentmiklóson folytatódik a csata a döntőért.
A másik párharcban az FTC-Telekom a második mérkőzést is megnyerte a BJAHC otthonában, szintén vasárnap este Nagy Gergő a 47. percben szerzett góljával 1–0-ra győzött, így már 2–0-ra vezet összesítésben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!