Szombaton 16 órakor a Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua elődöntő nyitja az idei jégkorong Románia Kupa Final Four-t, míg este 19.30-tól a hazai jégen szereplő Háromszéki Ágyúsok csapnak össze a Brassói Coronával.
Vasárnap ugyanebben a két időpontban kerül sor a kisdöntőre, illetve a fináléra.
A gyergyói együttes az előszezonban már begyűjtött egy trófeát, amikor a brassóiakat hosszabbításban legyőzve megnyerte az első alkalommal megszervezett romániai Szuperkupát. A Románia Kupa megnyeréséért járó serleg azonban még hiányzik a piros-fehérek vitrinjéből, nyilván mindent megtesznek majd, hogy ezt is felemelhessék vasárnap este.

Szombati ellenfelük, a Steaua számos évtizeden keresztül egyeduralkodó volt a romániai jégkorongban, de régi fényük alaposan megkopott az utóbbi években. A bukarestiek sem fognak felemelt kézzel érkezni a GYHK elleni mérkőzésre, de reálisan nézve nem sok esélyük van az Erste Liga egyik topcsapata ellen.
A Háromszéki Ágyúsok először szerepelhetnek a kupadöntőben, amennyiben sikerül vaskos meglepetést okozniuk a címvédő brassóiakkal szemben.
Esélyüket növelheti, hogy erőt adhat nekik a telt házas csarnok hangulata, a jegyek eladása azt mutatja, hogy sok sepsiszentgyörgyi, háromszéki sportkedvelő is érdeklődik az esemény iránt.

Amint Miklós Ervin, az Ágyúsok elnöke megkeresésünkre válaszolva elmondta, számukra már az is nagy dolog, hogy ott lehetnek a F4-ban, és egy ilyen szintű eseményen is megmutathatják magukat a Sepsi Arénában. A csapatot hátráltatja, hogy egy megbetegedés hullám söpört végig rajtuk, de szombatra biztosan készen áll majd három soruk arra, hogy megnehezítsék a Corona életét, vagy épp meglepetést okozzanak.
A Brassói Corona háza tájáról nem a legpozitívabb pletykák terjednek, súlyos vereségek sorozatát szenvedték el az Erste Ligában, és annyi kívülről is látszik, hogy valami nagyon nincsen rendben a Cenk Alattiak öltözőjében.
A játékoskeret minősége szerint ők lennének az egyértelmű esélyesei az elődöntő mérkőzésnek, még akkor is, ha a kupa kiírása szerint csak három légióst és csak romániai állampolgárságú kapust szerepeltethetnek. Azonban ha most is alulteljesítenek, még nem is lenne óriási csoda az Ágyusok döntőbe jutása.
Miklós Ervin egyben a Romániai Jégkorong Szövetség elnökségi tagja, és ilyen szemmel is figyeli a sepsiszentgyörgyi tornát. Ezt ugyanis az április végén, május elején sorra kerülő divízió i/A világbajnokság főpróbájának is tekintik.

„Számunkra a Románia Kupa Final Fourban az a legfontosabb, hogy megmutassuk a sepsiszentgyörgyi, háromszéki közönségnek, hogy a jégkorong mennyire izgalmas, látványos, szórakoztató sport. Sok szurkoló érkezik Brassóból és Gyergyóból, és örülünk, hogy sok sepsiszentgyörgyi is jegyet vásárolt már. A Steaua szurkolók körében is van érdeklődés, úgy gondolom, hogy
– fogalmazott Miklós Ervin.
A RJSZ alelnök elmondta még, hogy a vébé rendezésre való felkészülés főpróbáján igyekeznek olyan szervezést végrehajtani, hogy minden tekintetben megfeleljenek már a világbajnokság követelményeinek is, beleértve ebbe az érdekes showelemeket, szünetekben gyors interjúkat és egyebeket.
A Románia Kupa Final Four-t a TVR Sport televízió élőben közvetíti. Elővételes napiegyek, illetve a négy mérkőzésre szóló bérletek még kaphatók ezen a linken.
A Sepsi Aréna kapui egy órával a mérkőzések kezdete előtt nyílnak, és a szervezők kérnek mindenkit, hogy ne a kezdés előtti utolsó percekben érkezzenek, hogy elkerülhető legyen a tumultus.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!