Nagy vereségbe futott bele a Corona, gólt sem szerzett, 5–0-ra kapott ki. A brassói hokicsapat vezetősége egy órával a kezdő sípszó előtt tette közzé, hogy ezen a találkozón a másodedző, Strenk Hunor irányítja a fiúkat. Ezt a mérkőzés hivatalos játékvezetői lapja is tanúsítja.
„A Corona számára a mai este feladata különösen speciális, hiszen edzőjük, Dave MacQueen nélkül lépnek pályára. Ő Brassóban maradt, hogy a klub vezetőségével közösen elemezze a szezon első szakaszát, és meghozzák a legjobb döntéseket az elkövetkező hónapokra.
Szurkolunk a fiúknak és Strenk Hunor edzőnek, és sok-sok sikert kívánunk nekik! Hajrá, Corona!” – áll a klub közleményében a közösségi oldalukon.
Egyes sajtóhírek szerint nem a folytatásról, hanem épp a szerződésbontásról egyeztetett a Cenk alatti város vezetősége és a tréner.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!