Hirdetés

Kevin Constantine: „Sosem adjuk fel, csak éppen a gólszerzéssel állunk hadilábon”

Nem játszott rosszul Debrecenben a Sportklub, de a házigazdák egy góllal többet ütöttek
Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC

Öt mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt a Csíkszeredai Sportklub a kilencedik helyet foglalja el a tízcsapatos jégkorong Erste Ligában. A negyeddöntőt érő nyolcadik pozícióért harcoló kék-fehérek vasárnap este egygólos vereséget szenvedtek Debrecenben.

2025. január 13., 10:48

Győzelmével a DEAC megerősítette a harmadik helyét az alapszakasz rangsorában. A hajdúsági alakulat által 3–2-re megnyert mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott.

Hirdetés

A hazaiak vezetőedzője, Artyom Vaszjunyin szerint együttese nem játszott jól. „Most még nem tudom, hogy a fáradtság miatt, vagy a pénteki, Gyergyó ellen aratott siker miatt történt, mert azt hitték a fiúk, hogy könnyű meccs vár ránk. Lassan, körülményesen hokiztunk, mégis meg kell dicsérnem a csapatot, hiszen három pontot szerzett. A következő héten is rendkívül fontos találkozók várnak ránk, elsőként a Dunaújváros elleni kupavisszavágó. Ott akarunk lenni a négyes döntőben” .

Kapcsolódó

Kevin Constantine, a Sportklub vezetőedzője kiemelte, hogy ez volt a csíkiak idénybeli 31. mérkőzése az Erste Ligában. „Az előző harminc alkalommal is azt mondtam az újságíróknak, amit most fogok: megyünk, küzdünk, hajtunk, sosem adjuk fel, csak éppen a gólszerzéssel állunk hadilábon.

Mindig kevés gólt lövünk a mérkőzéseken, és mindig egyetlen góllal veszítjük el ezeket. Ez az egész szezon és ennek a mérkőzésnek is a története.

Nem mentség, hogy egy kiváló kapussal találtuk magunkat szemben Debrecenben” – nyilatkozta Kevin Constantine.

•  Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC Galéria

Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC

A Csíkszeredai Sportklubnak öt találkozója maradt hátra a 2024–2025-ös jégkorong Erste Liga alapszakaszából. A csíkiak hazai pályán kétszer a sereghajtó Dunaújvárosi Acélbikák együttesét fogadják, egyszer pedig az Újpestet. Idegenben a FEHA 19 és a BJA HC vendégei lesznek.

Az Erste Liga alapszakasza 36 fordulóból áll, amelyben minden csapat négyszer találkozik az összes ellenfelével (kétszer hazai pályán, kétszer idegenben). A rájátszás március 9-én kezdődik, ahol az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja. A playoffban a párharcok négy győzelemig tartanak. Az elődöntők március 25-én indulnak, a finálé első mérkőzése pedig április 8-án lesz. Ha hetedik mérkőzésre is szükség van, azt április 19-én rendezik.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizenhatodik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
31
20
2
2
7
136-86
66
2
Budapest JAHC BJAHC
30
18
4
2
6
118-77
64
3
Debreceni EAC DEAC
31
16
3
1
11
123-100
55
4
Brassói Corona Brassó
30
14
3
1
12
92-94
49
5
FTC-Telekom FTC
29
10
5
3
11
96-90
43
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
30
11
2
5
12
78-85
42
7
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
31
10
4
3
14
71-95
41
8
Újpesti TE UTE
31
10
2
5
14
84-97
39
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
31
9
3
2
17
66-89
35
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
30
6
0
4
20
78-129
22
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!