A vendégek a mérkőzés felére már háromgólos előnyben voltak, de a hazai együttes szépített, majd az utolsó játékrészben egy gólra zárkózott. A hajrában mindkét csapat betalált, de a Csíkszereda már nem tudta hosszabbításra menteni a találkozót.
{K1}
A hazaiak vezetőedzője, Kevin Constantine elmondta, hogy az első harmadot a Brassó dominálta, a Corona nagyon erősen kezdte a találkozót.
„Lehetséges, hogy amiatt is, mert legutóbb vereséget szenvedtek. Ki tudja? Mindenesetre nagyon erős kezdést produkáltak. Úgy gondolom, az előny megszerzése jelentette a különbséget. A második játékrészben nagyon jól teljesítettünk. Sikerült szépítenünk is, ugyanakkor nagyon sok gólhelyzetet is kialakítottunk. Ezek alapján akár egygólosra is faraghattuk volna a hátrányt a kétgólos helyett, így két harmad után lehetett volna 2–3 az állás.
Aztán sikerült kihasználnunk az emberelőnyt, így visszahozva a reményeket.
A játékosaim mindent megtettek, keményen dolgoztak. Ez volt a nyolcadik meccsünk tizenöt nap alatt, ami nagyon kemény. Ezt a szakmát űzöm már 41 éve, szóval tudom, milyen nehéz ez. Minden második nap kellett játszanunk. A fiúknak szükségük van egy kis szünetre, pihenésre, hogy feltölthessék energiaszintjüket. Lesz most két szabadnapunk, majd két találkozó vár ránk idegenben.
Fel kell szállnunk a buszra, útra kell kelnünk, és mindent megtennünk a győzelemért” – mondta Kevin Constantine a mérkőzés után.
Strenk Hunor, a Brassói Corona másodedzője kiemelte, hogy csapata nagyon sok munkát tett bele ebbe a győzelembe.
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első harmadban sikerült dominálni, és így kétgólos előnnyel tudtunk menni a szünetre. A második harmadban ez a kép teljesen megfordult, ekkor a Csíkszeredánál volt a momentum. Úgy jöttünk ki a harmadik játékrészre, hogy szeretnénk mindenképp három ponttal lehozni ezt a mérkőzést.
– nyilatkozta Strenk Hunor.
A Csíkszeredai Sportklubra a folytatásban magyarországi túra vár. A kék-fehérek pénteken (január 10.) 19.30 órától a Miskolci DVTK Jegesmedvék, vasárnap (január 12.) szintén 19.30-tól pedig a Debreceni EAC otthonában lépnek majd jégre. A Brassói Corona szintén magyarországin túrára utazik, pénteken a FEHA19 otthonában lépnek jégre, vasárnap pedig a BJA HC vendégei lesznek.
| 2025. 01. 10. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | ||
| 2025. 01. 10. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | ||
| 2025. 01. 10. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | ||
| 2025. 01. 10. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Újpesti TE UTE | ||
| 2025. 01. 12. 16:30 | FTC-Telekom FTC | DVTK Jegesmedvék DVTK | ||
| 2025. 01. 12. 18:00 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | ||
| 2025. 01. 12. 18:00 | Újpesti TE UTE | Gyergyói Hoki Klub GYHK | ||
| 2025. 01. 12. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | ||
| 2025. 01. 12. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub |
| 2025. 01. 10. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3-1 | |
| 2025. 01. 10. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 1-0 | |
| 2025. 01. 10. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 6-4 | |
| 2025. 01. 10. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Újpesti TE UTE | 1-6 | |
| 2025. 01. 12. 16:30 | FTC-Telekom FTC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 5-7 | |
| 2025. 01. 12. 18:00 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 8-2 | |
| 2025. 01. 12. 18:00 | Újpesti TE UTE | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 8-5 | |
| 2025. 01. 12. 18:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 1-4 | |
| 2025. 01. 12. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3-2 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!