Nem találja magát a Brassói Corona. Az alapszakaszt simán nyerő kék-sárgák már a negyeddöntőben is szenvedtek az Opten Vasas ellen és vért izzadtak az elődöntőbe jutásért, és most a legjobb négy között sem remekelnek. Miután kedden 1–4-re nyert Brassóban a DEAC, szerdán is háromgólos különbséggel győztek a vendégek.
Dave McQueen edző ezúttal Polcot küldte a kapuba Tőke helyett, aki az első harmad 13. percében kapitulált először Izacky lövésénél, majd Dalecky is eredményes volt kettős emberelőnyben. A 25. percben kezdte el a felzárkózást a Corona, amikor Finucci talált be a szokás szerint ezúttal is remekelő Hetényi ketrecébe, sőt a 30. percre ki is egyenlítettek a házigazdák, Fowlie révén.
A nagyon izgalmas második harmadban még egy gólváltásra sor került, Berta hozta ismét előnybe a vendégeket, Fowlie pedig ismét egyenlített. 3–3-nál jött a második pihenő.
Az utolsó húsz percben kiderült, Berta lett a DEAC nyerőembere, 3–4-re alakította az állást amikor kevesebb, mint 5 perc volt hátra a rendes játékidőből. Nem maradt veszítenivalója a Brassónak, lehozták a kapust, és Izacky azonnal ki is használta a lehetőséget, a 3–6-os végeredményt pedig Kulesov állította be egy újabb üres kapus találattal.
A két csapat szombaton és vasárnap Debrecenben találkozik, a párharcban két meccses előnyben van a hajdúsági csapat.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!