Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó sportvezető elmondta, a legfontosabb feladatuk a romániai jégkorong fejlesztése lesz. Azt szeretnék, hogy a felnőtt válogatott legalább bennmaradjon a harmadik értékcsoportban, vagy sikerüljön feljutnia a magasabb értékcsoportba. Továbbá, el kell érniük azt, hogy az U18-as és U20-as korosztályú válogatott magasabb szintre jusson.
Alexandru Hălăucă új jégpályákat szeretne építeni főként a moldvai régióban, de a Lia Manoliu Sportkomplexum építését is be akarja fejezni, amelyet prioritásként kezel.
„Folytatnunk kell a küzdelmet azért, hogy minél több jégpálya épüljön, és minél több területen. Bukarestben, a 4. kerületben a szövetség kezdeményezésére már megkezdődött egy jégpálya építése, a polgármester megértette, hogy mit jelent egy jégpálya, és az építkezés már el is kezdődött. A CNI-hez (Országos Beruházási Társasághoz, szerk. megj.) már évek óta be van nyújtva az iratcsomó egy jégpálya építésére Konstancán, Cumpănában. És természetesen dokumentumokat fogunk benyújtani a miniszterelnöknek, hogy jégpályákat építsünk azokon a területeken, ahol a jégkorong értékeket teremtett, és itt a moldvai területre gondolok, Suceava, Rădăuți, majd Galac és Brăilába felé haladva. Bukarestben pedig Flamaropolt kellene befejezni, de természetesen át kellene adni a CNI-nek, mert véleményem szerint ez prioritás” – vázolta a terveket.
– közölte a szövetség elnöke.
Alexandru Hălăucă csütörtökön új mandátumot nyert a szövetség élén, a közgyűlésen a 13 szavazati joggal rendelkező klubból 9 szavazott rá. Ellenfele, a Bukaresti Steaua klubelnöke, Valentin Dragomir 4 szavazatot kapott. Az FRHG alelnökeinek Marius Păunt és Vasilică Băițant választották, a vezetőségi tagok pedig Ioan Ioniță, Cornel Chiriță, Hodos László, Marian Caval, Ioan Martin, Petru Zahariea, Iurgen Lică és Adrian Poeana lesznek, a cenzor pedig Valentin Dragomir lesz.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!