A 40 éves finn hátvád Janne Jalasvaara Kärpät Oulunál nevelkedett. Hazája élvonalában a Blues, a KalPa, és a Pelicans színeiben 10 év alatt több mint 400 mérkőzést jégkorongozott. Légiósként a KHL-ben szerepelt a leghosszabb ideig, ahol 7 szezonban több mint 350 meccset játszott, és a Dinamo Moszkvával kétszer elnyerte a bajnoki címet és az ezzel járó Gagarin kupát. Megfordult a Kunlun és a Szocsi csapatánál is. Ezek mellett Svédországban a Rögle és a Timra csapatát is erősítette. Három évvel ezelőtt a Grenoble színeiben francia bajnok lett.
Szilassy Zoltán, a GYHK sportigazgatója elmondta, hogy a piros-fehéreknél szokássá vált, hogy amikor a rájátszáshoz közeledve gyorsan kell hátvédet igazolniuk, akkor egy rutinos, veterán játékost keresnek. Így volt ez két éve Jyri Marttinen és tavaly Bobby raymond esetében is.
„A karrierje önmagáért beszél. A finn válogatottal járt vébén, kétszeres KHL-bajnok, óriási tapasztalattal jön Gyergyóba. Abban a pozícióban, ahová őt szerződtettük a védekezésben a statikus erő és játékolvasás a döntő, ebben pedig kiemelkedő játékos.
– mondta el az új szerzeményről Szilassy Zoltán sportigazgató.
Információink szerint Jalasvaara a BJA elleni ma esti Erste Liga csúcsrangadón már be is mutatkozik piros-fehérben.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!