Hirdetés

Jól reagált a GYHK a semmiből kapott gólra

Lassan indult be a gyergyói gépezet, magabiztos siker lett a vége
Fotó: Suciu Cristian

2024. február 25., 10:59

Egy góltalan, majd egy szoros eredménnyel záruló játékrész után kinyílt a gólzsák Gyergyószentmiklóson, a GYHK összességében megérdemelten nyert a DEAC ellen. Szilassy Zoltán a harmadik hazai gól fontosságát emelte ki, Vaszjunyin Artyom szerint az egyenlítő találatnál változott meg a meccs.

2024. február 25., 10:59

Lassan pörgött fel a Gyergyói Hoki Klub motorja, de aztán simán célba ért, és végül magabiztos győzelmet aratott.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Az első harmad nagyon szoros volt, fej-fej mellett haladtunk, a másodikban sokkal jobban mentünk. Az első kapott gólunk tipikus látlelete volt a meccsnek: megyünk, megyünk előre, aztán elszórtunk egy korongot, és szólóból belőtték. Szinte nem volt helyzetük és úgy kaptuk a gólt. Az volt a jó, hogy jól reagáltunk erre, mert az ilyen tud sokkot okozni egy csapat életében. Tudtunk fordítani.

A harmadik játékrészben pedig amikor rálőttük a harmadikat, úgy érzem, picit elfáradt az ellenfél. A kapusuk nagyon jó volt, de sokat kellett dolgoznia, nála is kijöttek a fáradtság tünetek. A türelmünk hozta meg a győzelmet, illetve az, hogy a harmadik harmadban is végig úgy mentünk, ahogy kell”

– összegzett Szilassy Zoltán a GYHK vezetőedzője.

•  Fotó: Suciu Cristian Galéria

Fotó: Suciu Cristian


Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője elmondta, hogy az első húsz percben sikerült úgy teljesítenie a csapatának, ahogyan azt előre megbeszélték, majd a vezető találatot is megszerezték, viszont a folytatásban nem tudtak megfelelően koncentrálni.

„Jól kezdtünk, jól beleálltunk a mérkőzésbe, az első harmadban tökéletesen azt játszottuk, amit szerettünk volna, a második is jól indult, gólt szereztünk, de aztán a következő cserétől szétesett minden. Két gólt kaptunk gyorsan, megint gyerekes hibákból. Éreztük, hogy a frissesség ma hiányzott a lábunkból, próbáltunk kapaszkodni, de a hátrányok is sok erőt kivettek a srácokból. Másfél, két harmaddal elégedettek lehetünk, de nagyon hiányzott a frissesség” – értékelt a vendégek tapasztalt vezetőedzője.

A gyergyói együttes vasárnap újabb találkozót játszik, a 17.30-tól kezdődő összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák lesz az ellenfele.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizennyolcadik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
40
23
5
3
9
158-103
82
2
Brassói Corona Brassó
42
24
3
2
13
139-105
80
3
Gyergyói Hoki Klub GYHK
43
21
5
5
12
161-133
78
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
43
21
3
6
13
160-136
72
5
Újpesti TE UTE
40
18
4
4
14
119-113
66
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
42
16
7
3
16
136-136
65
7
Budapest JAHC BJAHC
40
17
4
4
15
136-124
63
8
Debreceni EAC DEAC
41
13
4
3
21
119-141
50
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
41
8
0
7
26
95-162
31
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
40
4
6
4
26
73-143
28
Csíkszeredai Sportklub:

*A Csíkszeredai Sportklub 3 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Újra számít veterán jégkorongozójára a Brassói Corona

Hosszú kihagyást követően visszatér a Brassói Corona jégkorongcsapatához Albert Zagidullin. A felépülését követően készen áll, csatlakozott a Cenk alatti gárda keretéhez.

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!