Vasárnap Csíkszeredában folytatódott a Galac és a Sportklub párharca a román bajnokság elődöntőjében, és akárcsak a Duna-parti városban játszott második találkozón, ezúttal is tizenegy találatig jutottak a csapatok.
A székelyföldi alakulat hazai jégen is 7–4 arányban gyűrte le kényelmetlen ellenfelét, az újabb győzelemmel Becze Tihamérék 2–1-re vezetnek összesítésben, így hétfőn 18.30-tól már a döntőbe jutásért harcolhatnak.
A harmadik mérkőzés a sok gól mellett a temerdék kiállításról is emlékezetes marad. Csak az első harmadban hat-hat kisbüntetést osztottak ki a fehérorosz játékvezetők, mindhárom gól emberelőnyben született. A vendégektől Szkacskov köszönt be a második percben, rövidenesen Taratuhin egyenlített kettős fórban, aztán Ribalko ismét a galaciakat juttatta előnyhöz.
A CSM megnyerte az első felvonást, a másodikat viszont megnyomták a hazaiak, és a középső harmadot 4–1-re hozva alapozták meg a sikert.
Tousignant és Loginov góljára Makarov még válaszolni tudott, ezzel 3–3-ra egyenlítve az állást, de Becze öt a négy ellen állította vissza az előnyt, amelyet Fodor növelt.
Az utolsó húsz percben a galaciak újabb orosz légiós, Pajor góljával maradtak meccsben, ám a kék-fehérektől Tousignant duplázott, s bár Becze kihagyott egy büntetőlövést, Biró Tamás 29 másodperccel a vége előtt beállította a végeredményt.
Az Erste Ligában aranyérmes székelyföldi csapat védekezése ezen az estén sem működött megfelelően, támadásban azonban ismét elegendő minőségi helyzetet alakítottak ki a házigazdák, akik jó helyzetkihasználással kerültek a döntőbe közelébe.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!