Hirdetés

Jobb volt a GYHK – így látták az edzők az év első székely rangadóját

Kemény csatát és gyergyói győzelmet hozott az újév első székely derbije
Fotó: Pinti Attila

Mind az évvégi, mind az új év eleji székely rangadó egygólos gyergyói győzelmet hozott. Ebben meghatározó szerepe volt a két kapusnak, Rinne és Adorján is remekül teljesített. Az edzők így látták a szerdai meccset.

2025. január 02., 12:35

A Gyergyói HK szerdán este 3–2-re győzött a Csíkszeredai Sportklub ellen.

„Ezek a mérkőzések mindig különlegesek, meg akarod nyerni, ha pedig sikerül, akkor nyilván boldog vagy.

Nagyszerű hangulat volt, köszönet a szurkolóknak, kivételes úgy játszani, amikor érezzük a támogatást a hátunk mögött.

A gólszerzés nem igazán ment ma, többet is lőhettünk volna, így pedig több levegőhöz juttatjuk magunkat. Ez nem igazán volt rendben, de végülis sikerült nyerni, és igazából ez számít a leginkább. Mindig nehéz ellenük játszani, nem adnak túl sok lehetőséget, ezért mindig meg kell ragadnunk azt, ami épp kínálkozik. Megszereztük a pontokat, örülünk neki, ismét nagy köszönet a publikumnak, jó egészséget mindenkinek, boldog új évet, megyünk tovább együtt előre” – nyilatkozta Markus Juurikkala a GYHK vezetőedzője.

Hirdetés
Markus Juurikkala a GYHK vezetőedzője •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Markus Juurikkala a GYHK vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

Kapcsolódó

A Sportklub edzője, Kevin Constantine pedig így fogalmazott: „Mindkét meccsünkön egygólos volt a különbség, a hazai mérkőzésünkön közelebb voltunk, fej-fej mellett álltunk, több lehetőséget dolgoztunk ki, ma viszont a Gyergyó egy sokkal jobb csapat volt.

Sok emberelőnyös szituáció volt, a meccs pedig szerintem csak azért volt szoros, mert a kapusunk nagyon jó formában védett. Az ellenfelünk úgy nézett ki, ahogy egy listavezetőhöz illik, egyértelműen jobbak voltak.

Igyekszünk szorossá tenni a mérkőzéseinket, mindig azt mondom, hogy mennünk kell előre, ma viszont az ellenfelünk élesebb volt.”

Kevin Constantine, a Sportklub vezetőedzője •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Kevin Constantine, a Sportklub vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

A hétvégén folytatódnak az Erste Liga küzdelmei, a GYHK pénteken a FEHA19-et, vasárnap a DEAC-ot fogadjam míg a Sportklub előbb a Ferencvárossal, majd a FEHÁ-val játszik.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Tizenötödik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
27
19
2
2
4
115-66
63
2
Budapest JAHC BJAHC
27
16
3
2
6
100-68
56
3
Debreceni EAC DEAC
27
13
3
0
11
106-86
45
4
Brassói Corona Brassó
25
13
2
1
9
77-70
44
5
FTC-Telekom FTC
26
8
5
3
10
78-78
37
6
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
27
8
4
3
12
62-82
35
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
26
8
2
5
11
62-75
33
8
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
26
8
3
2
13
56-72
32
9
Újpesti TE UTE
27
7
2
5
13
65-86
30
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
26
6
0
3
17
70-108
21
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!