A szövetségi közlemény váratlanul érte a székelyföldi együttest, mivel mind a brassói klubnak, mind a szövetségnek időben jelezték, hogy a Románia Kupa végétől 2021. január 4-ig nem szeretnének mérkőzést játszani.
„Ezt azzal indokoltuk, hogy egy zsúfoltabb időszakon vannak túl a játékosok, többen sérüléssel bajlódnak, és van, aki hazautazott az ünnepi időszakra.
Horvát Tamás, a Sapientia U23 elnöke a klub közösségi oldalán közzétett nyilatkozatában úgy fogalamzott, nem példa nélküli ezeknek a mérkőzéseknek az időzítése, hiszen ennek a párosításnak az egyeztetése tavaly is sokban hasonlított a mostanihoz.
„Korábban a Brassó az ilyenkor bevett módon megkeresett, hogy 28. és 30. között játsszunk le a két találkozót. Akkor egyértelműen jeleztük, hogy a jelenlegi helyzetben nem alkalmas számunkra az időpont. Ugyanezt a szövetséggel is tudattuk, majd érkezett a döntés, hogy mégis játszanunk kell.
– foglalta össze a történteket a klubelnök.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!