A Gyergyói Hokiklub vezetősége a hét végén rövid „leltárt” tett közzé arról, hogy mit is valósított meg eddig, azaz május óta, mióta eldőlt, hogy az új klub viszi tovább a gyergyói jégkoronghagyományokat.
Kiemelik, új klub indult tiszta lappal, amely nem hurcol magával múltban szerzett sérelmeket, és amely senkinek sem adósa semmivel. Az új vezetői és támogatói kör olyan stabil anyagi hátteret biztosított a csapatnak, amelyre eddig sosem volt példa.
Ennek köszönhetően a gyergyói játékosok, akik eddig csak a szezon alatt számíthattak fizetésre, és amellett is dolgozniuk kellett máshol, hogy megéljenek, most tisztességes havi jövedelemhez jutottak.
Teljesen új felszerelést kapott a csapat minden tagja.
Az eddig elvégzett munka eredménye a keret megerősítése, az új igazolások, amelyeknek bejelentése továbbra is folyamatban van. Kimondják, most először tényleg trófeákért küzdhetnek.
Az Erste Liga elvárásainak a gyergyószentmiklósi csarnok nem tudott volna megfelelni abban az állapotban, amilyenben a múlt szezon végén volt. A Gyergyói Hokiklub több mint 50 ezer eurót fektetett abba, hogy a létesítmény jobb körülményeket tudjon nyújtani.
Tette ezt annak ellenére, hogy a csarnokot csak bérli, a működtető továbbra is az önkormányzat tulajdonában lévő Gyergyószentmiklósi VSK.
Többek között megvalósult a csatornarendszer kijavítása, térkővel borították be a bejárat környékét, felújították a hazai és vendégcsapat öltözőit.
A lelátók – 1982 óta először – alapos tisztításon és újrafestésen estek át. Kialakítottak egy új VIP-szektort, hogy kulturált körülmények között lehessen fogadni a fontos vendégeket.
A Gyergyói Hokiklub köszönetet mond mindazok hozzájárulásáért, akik akár kalákamunkával, akár más módon segítettek, segítenek az elképzeléseik megvalósításában.
Leszögezik, a csarnok és a gyergyószentmiklósi jégkorong nem a saját tulajdonuk, hanem „mindenkié, akinek fontos, akinek szívügye, hogy hozzájáruljon Gyergyó nemzeti sportja és ezáltal közvetve szűkebb hazánk felemelkedéséhez.
Szívesen fogadunk minden felénk nyújtott kezet” – szól a felhívás. Kiemelik, a Gyergyói Hokiklub nemcsak egy csapatról szól. A projekt, amit Balázs Attila vezetésével ma Magyarországon élő, gyergyói szívű üzletemberek elindítottak, még a jégkorongon kívüli életben is éreztetni fogja hatását.
Ezzel a címmel jelent meg a Gyergyói Hokiklub hétvégi közleménye. Ez is jelzi, hogy nem csak egy évben, egy szezonban gondolkodnak. Információink szerint egy jól felépített üzleti terv készült a piros-fehér csapat jövőjének és eredményességének biztosítására, ideértve az utánpótlás-nevelés felkarolását is.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!