Hirdetés

Hozó Levente szerint a Sportklub játékosai kitették a szívüket, lelküket a győzelemért

Ez a győzelem után kimászhatnak a gödörből a Sportklub játékosai
Fotó: Pinti Attila

Megszerezte első győzelmét a jégkorong Erste Liga mostani idényében a Csíkszeredai Sportklub. Az edzőváltáson átesett székelyföldi együttes csütörtökön este, hazai jégen, a hajrában esett góllal 4–3-ra felülmúlta a Ferencvárost.

A kiegyenlített összecsapáson a házigazdák három pontot érő találata az 58. percben született. A menesztett kanadai vezetőedző, Bradley Gratton helyett ideiglenesen Hozó Levente irányítja a Sportklubot, amely tíz vereség után tudott nyerni.

Kapcsolódó

Hozó Levente reméli, hogy ez a győzelem után ezen az úton folytatják és a gödörből kezdenek lassan kimászni. „Le a kalappal azelőtt, ahogy játszottak a srácok, igazi csapatmunka volt.

Így kell folytatnunk a továbbiakban is, és akkor végre kimászhatunk a gödörből, amibe kerültünk az idény elején. Én láttam a fiúkon, hogy kitették a szívüket, a lelküket, tehát morálisan kezdünk feljönni.

Következik egy új meccs, egy új ellenfél, ugyanígy próbálunk nyerni” – nyilatkozta Hozó Levente.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője szerint az történt, mint Budapesten a legutóbbi Sportklub elleni meccsükön, ott a csíkiaknak állt a zászló, utána vissza tudtak jönni az utolsó pillanatban, megfordították a meccset, és nyertek. „Most ez fordítva volt. Azt gondolom, hogy nem kezdtünk jól és az első harmadban nem dolgoztuk úgy, ahogy kellett volna. Meg is lett az eredménye. Vezetett a Csíkszereda. Utána gyorsan lőttek még egy gólt emberelőnyből.

Ezt követően nagyon komoly erőfeszítéssel visszajöttünk és elkezdtünk úgy dolgozni, ahogy az illik a Ferencvároshoz. Óriási munkával visszajöttünk, sőt meg is fordítottuk a mérkőzést, amit 2-3 perc alatt eldobtunk magunktól”

– fogalmazott Fodor Szabolcs.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Ötödik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
13
7
2
1
3
52-35
26
2
Újpesti TE UTE
10
7
1
1
1
35-18
24
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
11
6
1
1
3
34-28
21
4
FTC-Telekom FTC
8
5
1
0
2
42-25
17
5
Brassói Corona Brassó
12
5
1
0
6
36-41
17
6
Budapest JAHC BJAHC
11
3
2
2
4
39-36
15
7
Debreceni EAC DEAC
11
3
2
0
6
31-45
13
8
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
11
3
0
2
6
30-37
11
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
2
1
3
7
44-63
11
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
10
2
1
2
5
21-36
10
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Mélyrepülésben a címvédő és a Sportklub, menetel a Corona (videóval)

A címvédő Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub sem találja formáját a jégkorong Erste Ligában, a Brassói Corona viszont megállíthatatlan és átvette a vezetést. Edzői értékelők és meccsösszefoglalók.

Összejött a fordítás, végül mégis csak egy pontot tartott otthon a Sportklub

Felváltva vezettek a csapatok a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Debrecen mérkőzésen, amely csak a ráadásban dőlt el: a vendégek a 61. percben beütötték az aranygólt, és két ponttal távoztak Csíkszeredából.

Újra egy fáradt csapat arcát mutatta a GYHK

Nem sikerült még kimászni a gödörből, megint egy fáradt csapat arcát mutatta a Gyergyói Klub a BJAHC ellen. Ezt pedig kíméletlenül ki is használta a vendégcspat.

Fordított és megszakította a DVTK győzelmi sorozatát a Brassói Corona

Hiába talált be korán a DVTK Brassóban, a Corona gyorsan reagált, majd fokozatosan átvette az irányítást, és végül magabiztos győzelemmel zárta az Erste Liga vasárnapi játéknapját.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Pont nélkül maradtak a székelyek pénteken, a brassóiak átgázoltak ellenfelükön (videóval)

Gyergyóremetén és Csíkszeredában is a vendégcsapat ünnepelhetett, míg Brassóban a házigazda a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Juurikalla nem keresett kifogást, Skudra a helyzetkihasználáson javítana, Myers szerint pedig jó volt végre hazatérni.

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

Az utolsó másodpercekben bukott el a Jegesmedvékkel szemben a Sportklub

Vendéggyőzelemmel zárult péntek este a Csíkszeredai Sportklub–DVTK Jegesmedvék mérkőzés a Vákár Lajos Műjégpályán a jégkorong Erste Ligában. A csapatok felváltva vezettek, a győztes gólt pedig az utolsó másodpercekben ütötték a miskolciak.

Gólzápor a középső harmadban, tapad a címvédőre a Corona

Az összecsapás első és utolsó harmadában nem esett találat, a középsőben viszont hétszer is zörrent a háló: a házigazda Brassói Corona 5–2-re legyőzte a BJAHC gárdáját a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, és megközelítette a címvédőt a ranglistán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!