Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Gyergyóalfaluban, a szülőfalujában tölti a nyári szünetet Horváth Bence, de nem pihenéssel, hanem a GYHK több játékosával közösen végzi a kemény erőnléti felkészülést. Egy ilyen edzés után beszélgettünk a magyar válogatott jégkorongozóval.

– Minden bizonnyal emlékezetes volt számodra az elmúlt szezon, főként a vége, a világbajnokság, ahol a magyar válogatott egyik legeredményesebb játékosa lettél. Te hogyan láttad ezt az évet?

– Azzal kezdeném, hogy a tavalyi világbajnokságon, Dániában nagyon jó impulzust kaptam. Oda, életem első felnőtt vébéjére már úgy mehettem, hogy a Jukurit csapatában játszottam már húsz meccset a Liigában (a finnországi élvonalban – szerk. megj.). Nagy élmények sorozata volt az az év, mind az első Liiga felnőtt meccsek, mind az első válogatott vb-mérkőzések. Mindez adott egy erős motivációt a múlt nyárra, hogy dolgozzak ki mindent magamból, ami bennem van. És megmutatkozott, hogy megéri dolgozni, hiszen idén 40 Liiga mérkőzésen játszhattam. Még elérhető voltam az U20-as bajnokságban is, így visszadobáltak oda is, hogy több jégidőt kapjak a fejlődés érdekében. Aztán igen, a hab a tortán ez a vb volt, ami életem egyik legjobb hete, vagy másfél hete. Brutál szint, brutál élmények...

– Milyenek voltak az elvárások irántad? Gondolom más az U20-ban, más a felnőtt finn bajnokságban, meg más volt a válogatottban is.

– Az U20-ban hasonló szerepet kaptam, mint a felnőtt válogatottban vagyis vezetőszerepet. Játszottam emberhátrányt, emberelőnyt, sokat voltam a pályán öt az ötben, és általában húsz perc közeli játékidőt kaptam meccsenként. A Liigában 40 mérkőzés jutott idén nekem, és több, mint a felén játszottam emberelőnyben is, de azért nem mindig kaptam annyi játékpercet, amennyit szerettem volna. Hogy úgy mondjam, nem kaptam annyi jégidőt, hogy tudjak élni, mint hal a vízben.

Ez most nagyon feldobott, főleg, hogy most már nagyobb ráhatással voltam a játékra, mint a tavalyi vb-n, „pontügyileg” is, és a játék összképét tekintve is. Remélem, hogy ezt látták a Jukuritnál is, és látják, hogy ilyen szinten tudok így játszani, és akkor ők is majd bátrabban vetnek a mélyvízbe.

Fotó: Horváth Bence albuma

– Mennyire nehéz, hogy helyet harcoljon ki magának egy finn csapatban egy magyar fiatal?

– Itthon inkább az a jellemző, hogy a légióst „nyomják”, Finnországban viszont a sajátjukat. Szóval igen, nekem ott nehezebb dolgom van bekerülni. Ha egy finn csapattársammal vagyok ugyanolyan szinten, akkor ő a versenytársam is, és akkor lehet, hogy hamarabb rakják őt be, mint engem. De úgy kell dolgoznom, hogy ne adjam meg azt az esélyt, hogy engem kihagyjanak. Azt próbálom elérni, úgy dolgozni, úgy játszani, hogy lássák, hogy ez a srác ez mindenképp játszani akar, hogy mindent megtesz, hogy ne kerüljön eléje senki.

– Milyen következő szezonra számítasz? Nyilván előre szeretnél lépni a Jukuritban.

– Mindenképp ezt szeretném, főleg úgy, hogy most különleges „szuper szezon” jön a Liigában. Visszatér a Jokerit, 17 csapat lesz, és a szezon után le fogják csökkenteni a Liigát 14 csapatosra, vagyis az alapszakasz utolsó három helyezettje ki fog esni a második ligába, a Mestisbe.

Vagyis, hogy a csapatom, a Jukurit bennmaradjon a Liigában és az egy plusz egy évre szóló szerződésemből a plusz egyet használja ki a klub. Vagy esetleg, ha annyira jól menne, és jönne egy új ajánlat, hasonló erős bajnokságból, jó szinten szeretnék mindenképp továbbfejlődni.

Fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

– A világbajnokságra visszatérve, hogy láttad te a különbséget a tavalyi és az idei vébé között?

– Dániában sok, talán tíz hozzám hasonló újonc volt a keretben, azaz nagyon fiatal, tapasztalatlan, de annál éhesebb csapattal értük el a bennmaradást. Idén meg jöttek a tapasztalt rókák, Sebők Balázs, Bartalis István és Sofron István is, úgyhogy a csapat masszája más volt, úgy is, hogy most is kerültek be jócskán fiatalok. Igazából talán az volt a különbség, hogy tavaly mintha túlélni akartuk volna világbajnokságot.

Tudtuk, hogy ki ellen mennyi az esély, és próbáltuk mind a hét meccsen, mind a 21 harmadban a legjobbunkat adni. Én személy szerint jobban tudtam élvezni. Lehet, hogy az elsőt le kellett tudni, hogy megnyugodjon az ember, és stressz nélkül tudjon játszani. Ehhez hozzátartozik, hogy tavaly már úton voltunk hazafelé, és még mindig nem volt biztos a bennmaradásunk, most viszont sokkal felszabadultabb volt a hangulat. Szerintem a játék képe is jobban összeállt. Igaz, hogy belefutottunk 8, 9 gólos vereségekbe is, de majd hátha 5 év múlva ezek leredukálódnak mondjuk ötre, ha sikerül bennmaradni még több éven keresztül.

Fotó: Horváth Bence albuma

– És mire számítasz Düsseldorfban, a 2027-es világbajnokságon?

– Miután mi vagyunk a bennmaradók, jobb programunk kellene legyen, de valamiért Kazahsztán elénk került a rangsorban. Úgy tudom, emiatt nekünk lesz rosszabb programunk, lesznek meccsek nagyon rövid idővel egyik a másik után. Az adrenalinbomba miatt nehéz elaludni, pihenni is, ami nagyon megterhelő.

Aztán hátha szépen lassan tudunk ilyen bravúrokat összehozni, mint a norvégok. Róluk sem gondolta senki. Emlékszem, Dániában 1–0-ra nyertek ellenünk, és azon a meccsen én lőttem egy nagy kapuvasat. Ha az bemegy, vagy valaki más szerez egy gólt és döntetlenre megyünk, akkor a norvégok kiestek volna a divízió I/A-ba. Ehhez képest idén bronzérmet nyertek...

Már két különböző keret volt vébén, szerintem 35 játékos megfordult a két világbajnokságon. Ezért akárkit visznek jövőre, már valamilyen szintű tapasztalattal érkezik majd oda, és szerintem az sokat számít. Érettebbek leszünk a feladatra. Ha távolabbra nézek előre, akkor azt gondolom, hogy ahogy lassan újabb játékosok is fognak kikerülni a legjobb ligákba, egyénileg is jobban fogunk fejlődni és így, amikor hazajövünk, összeállunk, akkor csapatként is jobbak leszünk. Szerintem így az elkövetkezendő években még több esélyünk lesz.

Fotó: Horváth Bence albuma

– Hogy látod, mennyire veszik komolyabban, vagy mennyire néznek másképp a magyar válogatottra, mint két éve?

– Régebben, amikor jöttem az U18-os válogatotthoz, előfordult, hogy kérdezték a kinti csapattársak, hogy Afrika ellen játszunk-e, vagy Magyarország milyen csoportban van egyáltalán, de azért ez most már változott. Főleg, hogy éppen a finnek ellen játszhattunk egy nagyon is vállalható meccset, és meg ugye vagyunk már hárman, Sebők Balázs, Galló Vilmos és én is, akik az ő első osztályukban játszunk. Meg persze ott van Szongoth Domán: azért a világot bejárta a hír, hogy több, mint húsz év után újra draftoltak egy magyar játékost az NHL-be.

– Itthon készülsz, együtt gyergyói játékosokkal. Szezonban mennyire követed a GYHK-t, meg az itthoni hokit?

– Természetesen követem, és nézem is a meccseket, főként, amikor Csíkszereda, vagy a Fehérvár ellen játszanak a fiúk. De ha nem is látok minden mérkőzést, a tabellával mindig tisztában vagyok. Meg persze jó barátaim játszanak itt, Ambrus Gergő, Sándor-Székely Ottó, Sárpátki Tamás meg még vannak jó páran, akikkel így nyáron együtt kondizunk, együtt készülünk, meg focizgatunk. És itt a klubnál dolgozik a nővérem is. Ha akarom, ha nem, a családi beszélgetésekbe bekerül a GYHK. És az esetek többségében főleg erről van szó, valahogy a hokit nem tudjuk kihagyni az esti vacsoránál.