A Sportklub vasárnap este úgy fogadta a címvédő Gyergyói HK-t, hogy Kevin Constantine-t annak ellenére jelölte a mérkőzésre hivatalos személynek, hogy az amerikai edzőt a tengerentúlon eltiltották. Az MJSZ versenyszabályzata szerint nem jelölhető hivatalos személyként hazai vagy nemzetközi szabályok szerint fegyelmi eljárás alá vont, illetve fegyelmi határozattal eltiltott személy, erről a szövetség előzőleg értesítette a csíkiakat. A találkozót a Sportklub 6–3-ra nyerte meg.
Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnöke a Székelyhon megkeresésére válaszolva elmondta, hogy a Kevin Constantine kapcsán kialakult vitában kikérte a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) álláspontját, véleményét. Azt a választ kapták, hogy hamarosan átküldik, a román szakszövetség írásban is meg fogja kapni az IIHF álláspontját.
Az ominózus mérkőzés, a Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK Erste Ligás találkozó egyben román bajnoki is volt. Ezzel kapcsolatban Nagy Attila elmondta, hogy az erdélyi Erste-ligás csapatok egymás közötti mérkőzései beszámítanak a román bajnokságba, de ezeket a találkozókat az Erste Liga szabályai szerint rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!