Vasárnap este eldőlt, hogy a Brassói Corona lesz a Gyergyói Hoki Klub ellenfele a fináléban. Nem sokkal később a pontos menetrend is napvilágot látott: a döntő április 9-én, csütörtökön rajtol Brassóban, majd másnap, pénteken ismét összecsap a két együttes a Cenk-alatti városban.
A párharc ezt követően Remetére költözik: április 13-án, hétfőn, majd 14-én, kedden rendezik a harmadik és negyedik mérkőzést a Remete Ice Arénában.
Amennyiben szükséges, az ötödik találkozóra április 16-án, csütörtökön kerül sor, újra Brassóban. Az első öt meccset egyaránt 18.30-as kezdési időpontra ütemezték.
Az első – és egyetlen – hétvégi összecsapás a hatodik mérkőzés lehet, amelyet április 18-án, szombaton 17 órától rendeznének Gyergyóban – már ha addig nem dől el a párharc.
A mindent eldöntő hetedik találkozót április 20-án, hétfőn 18.30-tól játsszák Brassóban. A finálé – a megszokott lebonyolítás szerint – az egyik fél negyedik győzelméig tart.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!