Kellemetlen ellenfélnek bizonyult a fiatal bécsi együttes, amelynek soraiban pályára lépett a székelyföldi gyökerekkel rendelkező, 18 éves Antal Patrik is. Édesapja, Antal Csaba Székelyföldről települt ki Bécsbe.
Szoros volt az első harmad, s vendégek nagyon megküzdöttek minden korongért, és az első húsz percet sikerült döntetlenre hozniuk. A következő két játékrészben hozta formáját a Sportklub, szép gólokkal örvendeztette meg közönségét.
Érdekesség, hogy az utolsó harmadban a játékvezetők kétszer is visszanéztek egy-egy játékjelenetet.
Az elsőnél magas bot használatáért nem adtak meg egy bécsi gólt, a második esetben pedig egy gólnak tűnő csíki támadásnál derült ki, hogy a korong nem jutott be teljes terjedelmével a kapuba.
Kuriózum volt az is, hogy 5–1-es csíki vezetésnél a Vienna II. levette kapusát, mezőnyjátékost küldött helyette a jégre, de a Sportklub korongot szerzett és Cășăneanu belőtte az üresen maradt hálóba.
Sima csíki győzelem született, de a közönség többször nemtetszését fejezte ki a játékvezetők ítéletei ellen.
Két román bajnoki meccset játszik hét közben a Sportklub, kedden és szerdán a Bukaresti Steaua látogat a Vákár Lajos Műjégpályára (18.30-kor kezdődnek a találkozók).
Ezután viszont rangadó vár a kék-fehérekre, pénteken este ugyancsak Csíkszeredában lép jégre az Erste Liga második helyén álló Ferencváros.
Hozó Levente, Csíkszeredai Sportklub: „A mérkőzés első felében sok hibával játszottunk, majd a második felére feljavultunk és egyértelműen mi domináltunk. Egy picit nehéz motiválni a játékosokat a kötelező meccsekre, és emiatt néha nehezebben is ment a játék, jobban oda kéne figyeljünk pár dologra”.
Heiskanen Santeri, Vienna Capitals II.: „Az első két harmaddal meg vagyok elégedve. Jól küzdöttünk, szoros meccset tudtunk ekkor játszani. A harmadikban szereztünk egy találatot, amit magas bot miatt elvettek, majd a következő támadásánál már mi kaptunk gólt. Ezután jött egy fölösleges ostoba kiállítás, és bekaptuk az ötödiket. Ezzel pedig véget is ért a meccs. Újból nagyon sok hibát követtünk el, amelyeket egy ilyen ellenfél kihasznál. Ha ezeket ki tudjuk küszöbölni, akkor jönni fognak a győzelmek is.”
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Vienna Capitals II. csapata 7–1 (1–1, 2–0, 4–0),
gólszerzők: Konsztantyin Panov (18.), Radim Valchar (25., 46. és 57.), Részegh Tamás (32.), Becze Tihamér (43.) és Eduard Cășăneanu (56.), illetve Sascha Bauer (20.).
Kapura lövések: 36–29.
Büntetőpercek: 10–8.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Sikó Szilárd Levente, illetve André Attila és Rédai Botond.
Vasárnapi meccsek:
Gyergyói HK–Schiller-Vasas 3–2 (1–0, 0–1, 2–1),
Fehérvári Titánok–Debreceni EAC 4–2 (1–1, 1–0, 2–1)
Dunaújvárosi Acélbikák–Brassói Corona 2–5 (0–3, 1–1, 1–1)
Hokiklub Budapest–Újpest 0–5 (0–2, 0–2, 0–1).
Az alapszakasz állása:
1. Csíkszereda 63 (26 meccs)
2. Ferencváros 58 pont (23)
3. Brassói Corona 53 (26)
4. Debreceni EAC 44 (23)
5. Újpesti TE 42 (23)
6. Gyergyói HK 37 (25)
7. Dunaújváros 32 (22)
8. Fehérvári Titánok 24 (23)
9. Vienna Capitals II. 17 (23)
10. Hokiklub Budapest 11 (22)
11. Schiller-Vasas 6 (22).
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!