A csíkjenőfalvi származású játékos 2012-ben került Székesfehérvárra, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia játékosaként minden korcsoportban magyar bajnoki címet szerzett.
Péter Andort rendszeresen behívták a korosztályos magyar válogatottakba, 2016-ban, majd 2017-ben is feljutást ünnepelhetett az ifjúsági nemzeti együttessel. A tehetséges székelyföldi hokis a 2016/2017-es idényben a Fehérvári Titánokkal a MOL Ligában mutatkozott be a felnőttek között, a legutóbbi idényekben pedig már stabil tagja volt az Erste Ligában szereplő alakulatnak.
A mindössze 22 éves jégkorongozó a Fehérvár AV 19 csapatával az osztrák bázisú EBEL-ben, illetve ICEHL-ben is kipróbálhatta magát,
míg 2019 decemberében a felnőtt magyar válogatottban is bemutatkozhatott, ugyanis Jarmo Tolvanen szövetségi kapitánytól meghívót kapott a budapesti Hat Nemzet felkészülési tornán résztvevő együttesbe.
Az 1999-ben született jégkorongozó külön köszönetet mondott a kék-fehéreket támogató Csató Kovács Imrének, „aki többször is megkeresett még olyankor is, amikor nem voltam száz százalékos állapotban” – fogalmazott Péter Andor.
Az Erste Liga-címvédő Csíkszeredai Sportklub korábban bejelentette Rokaly Szilárd, Péter Balázs és Adorján Attila hazatérését, Györfy Tihamér, Rokaly Norbert, Bíró Tamás, Fodor Csanád, Salló Alpár és Becze Tihamér szerződését pedig meghosszabbították.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!