A 24 éves, 1996. november 26-án Csíkszeredában született sportoló román és magyar állampolgár is, ifiként a román válogatottban szerepelt, tagja volt a 2013-ban Brassóban megrendezett Ifjúsági Olimpiai Napokon szereplő romániai korosztályos csapatnak, majd hosszú szünet után tavaly a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Adorján Attila első csapata a Csíkszeredai ISK volt, majd tagja volt a Phoenix néven futó székelyföldi együttesnek, amely a magyar korosztályos bajnokságban szerepelt.
A „Murok” becenévre hallgató kiváló kapus 2014-ben került Miskolcra, ahol 2020-ig védett, részese volt a miskolciak sikereinek.
A DVTK Jegesmedvék színeiben a MOL Liga megnyerése mellett szerepelt a szlovák Extraligában, de az elmúlt szezonban jégre lépett a finn másodosztályban, a Mestis Ligában is.
„Nagyon örülök, hogy újra szülővárosom csapatában játszhatok. Úgy gondolom nagy megtiszteltetés és felelősség ebben a csapatban játszani, a liga legnagyobb szurkoló tábora előtt. Az elmúlt három évben minden bajnokságban sikeres volt a csapat, én mindent meg fogok tenni azért, hogy további sikereket érjünk el és a csapat hasznos tagja legyek" – olvasható a kék-fehérek közleményében.
A következő szezonban a Csíkszeredai Sportklub két Adorján nevű kapusa lesz, a 22 éves Adorján Örs és a 24 éves Adorján Attila.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!