Hirdetés

Hazatér Csíkszeredába Adorján Attila

Adorján Attila. MOL Liga-győztesként a DVTK Jegesmedvék színeiben
Fotó: DVTK-Jegesmedvék

2021. június 22., 12:13

Szülővárosa csapatában, a Csíkszeredai Sportklub színeiben folytatja jégkorongozói pályafutását Adorján Attila. A magyar válogatott kapusának hazatérését közösségi oldalán jelentette be az Erste Liga-győztes székelyföldi együttes.

2021. június 22., 12:13

A 24 éves, 1996. november 26-án Csíkszeredában született sportoló román és magyar állampolgár is, ifiként a román válogatottban szerepelt, tagja volt a 2013-ban Brassóban megrendezett Ifjúsági Olimpiai Napokon szereplő romániai korosztályos csapatnak, majd hosszú szünet után tavaly a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Adorján Attila első csapata a Csíkszeredai ISK volt, majd tagja volt a Phoenix néven futó székelyföldi együttesnek, amely a magyar korosztályos bajnokságban szerepelt.

Hirdetés

A „Murok” becenévre hallgató kiváló kapus 2014-ben került Miskolcra, ahol 2020-ig védett, részese volt a miskolciak sikereinek.

Adorján Attila Románia színeiben a 2013-as ifjúsági olimpián, Brassóban, a csehek elleni mérkőzésen •  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Adorján Attila Románia színeiben a 2013-as ifjúsági olimpián, Brassóban, a csehek elleni mérkőzésen
Fotó: Kristó Róbert

A DVTK Jegesmedvék színeiben a MOL Liga megnyerése mellett szerepelt a szlovák Extraligában, de az elmúlt szezonban jégre lépett a finn másodosztályban, a Mestis Ligában is.

„Nagyon örülök, hogy újra szülővárosom csapatában játszhatok. Úgy gondolom nagy megtiszteltetés és felelősség ebben a csapatban játszani, a liga legnagyobb szurkoló tábora előtt. Az elmúlt három évben minden bajnokságban sikeres volt a csapat, én mindent meg fogok tenni azért, hogy további sikereket érjünk el és a csapat hasznos tagja legyek" – olvasható a kék-fehérek közleményében.

Adorján Attila és Ruczuj Gellért 2014-ben, a Vákár Lajos Műjégpálya előtt •  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Adorján Attila és Ruczuj Gellért 2014-ben, a Vákár Lajos Műjégpálya előtt
Fotó: Kristó Róbert

A következő szezonban a Csíkszeredai Sportklub két Adorján nevű kapusa lesz, a 22 éves Adorján Örs és a 24 éves Adorján Attila.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

Kuljas négyet vágott, a Corona és az Ágyúsok sem kegyelmeztek

A Brassói Corona a Bukaresti Steauát, a Háromszéki Ágyúsok pedig a Galaci CSM együttesét győzte le a román jégkorongbajnokság keddi játéknapján. Utóbbiak sikeréhez Daniel Kuljas mesternégyessel járult hozzá.

Esélyt sem adott az Ágyúsoknak a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub 6–1-re győzte le a Háromszéki Ágyúsokat a jégkorong Erste Liga vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó beszámított a román pontvadászat alapszakaszába is.

Kétgólos hátrányból fordított, hosszabbításban verte a Coronát a GYHK

Kétgólos hátrányból állt fel, majd hosszabbításban 4–3-ra legyőzte a Brassói Coronát a Gyergyói Hoki Klub. A közel telt házas Remete Ice Arénában playoffhangulatú csatát vívott a két székelyföldi rivális.

Bombameglepetés a Duna-parton, kapott gól nélkül gálázott a Sportklub és a Corona

A Galaci CSM a Steaua után a címvédő Gyergyói HK-t is legyőzte a román hokibajnokságban, Danil Martinov mesterhármast szerzett. A Sportklub és a Corona kapott gól nélkül nyert, Jesper Åkerman pedig góllal mutatkozott be Csíkszeredában.

Gólpasszgyáros svéd hátvéd érkezett a Csíkszeredai Sportklubhoz

Jesper Åkerman személyében nemzetközi tapasztalattal rendelkező svéd hátvédet igazolt a Csíkszeredai Sportklub. A 31 éves játékos legutóbbi idényében 33 pontot gyűjtött a német harmadosztályban, korábban a svéd és a francia élvonalban is szerepelt.

Kaotikus meccsen nyert Kézdivásárhelyen a Gyergyói HK

Tíz találat született a Háromszéki Ágyúsok és a Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti mérkőzésén, amelyet a vendégek nyertek meg Kézdivásárhelyen. A piros-fehérek így behúzták a hatpontos összecsapást.

Futószalagon gyártották a gólokat a Sportklub fiataljai

Fiatal csapattal utazott el a Bukaresti Sportul Studențesc elleni kiszállására a Csíkszeredai Sportklub, a játékosok pedig meg is hálálták a bizalmat, tizenöt alkalommal vették be a fővárosiak kapuját a romániai jégkorongbajnokságban.

A Sportklubnál minden a helyén volt, az Ágyúsok váratlanul megtorpantak (videóval)

Fölényesen nyerte meg a jégkorong Erste Ligába és a romániai bajnokságba is beszámító párharcot a Csíkszeredai Sportklub a Háromszéki Ágyúsok ellen. A székely rangadót követő edzői értékelések.

Sokáig szoros volt, aztán gond nélkül nyert a GYHK a Sapientia U23 ellen

A Gyergyói Hoki Klub csapata 4–1-re nyert a Sapientia U23 vendégeként a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának péntek esti mérkőzésén. A játék képe alapján reális eredmény született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!