Éveken keresztül nagyon szoros, ki-ki meccseket játszott a GYHK a Brassóval, mindig nüanszokon múlt, hogy ki győz. Ezúttal nem. Ugyanis nem játszott jól a Gyergyói Hoki Klub az év első hazai mérkőzésén, sőt elmondható, hogy ez volt a leggyengébb teljesítményük talán évek óta.
Támadásban sem voltak veszélyesek a piros-fehérek, és a védelemben is voltak hibák. Ilyen volt az első harmadban, amikor Kógert hagyták egyedül a két bulikör között, aki így könnyen szerzett vezetést a vendégeknek, majd Zagidullin góljával emberelőnyben növelték a különbséget a kék-sárgák.
A 0–2-es eredmény teljesen reális volt az első harmadban történtek alapján.
A második játékrészben sem javult érdemben a helyzet gyergyói szempontból. Orbánéknak volt néhány ígéretes helyzete, két kapuvas is, de gólt nem sikerült ütniük, és
ahányszor úgy látszott, hogy erőre kap a GYHK, a Brassó azonnal betalált.
Kóger előbb egy kontrából, majd egy buliból egyből lőtt gólt, így lett 0–4 negyven perc után, és a mérkőzés eldőlt.
Az utolsó harmadban teljesen érthetően már csak a védekezésre figyelt a Brassó,
a hazaiak sem hittek abban, hogy itt lehet még csoda.
Mindenki a meccs végét várta. Az utolsó percben Valchar belőtte az ötödiket, beállítva a végeredményt.
Szilassy Zoltánnak és stábjának három napja van, hogy rendet tegyen a fejekben. Csütörtökön a Debrecent fogadja a GYHK.
| 2024. 01. 03. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 5-0 | |
| 2024. 01. 03. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Budapest JAHC BJAHC | 1-2 | |
| 2024. 01. 03. 19:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Debreceni EAC DEAC | 1-5 | |
| 2024. 01. 05. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 0-3 | |
| 2024. 01. 05. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | FTC-Telekom FTC | 0-3 | |
| 2024. 01. 05. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Újpesti TE UTE | 0-1 | |
| 2024. 01. 05. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Debreceni EAC DEAC | 7-5 | |
| 2024. 01. 07. 16:00 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | FTC-Telekom FTC | 1-4 | |
| 2024. 01. 07. 18:00 | Újpesti TE UTE | Budapest JAHC BJAHC | 4-2 | |
| 2024. 01. 07. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Brassói Corona Brassó | 0-5 | |
| 2024. 01. 07. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3-0 | |
| 2024. 01. 09. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | ||
| 2024. 01. 09. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 26 | 16 | 3 | 2 | 5 | 108-63 | 56 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 26 | 13 | 3 | 4 | 6 | 98-76 | 49 |
3 | Újpesti TE UTE | 27 | 14 | 2 | 1 | 10 | 82-74 | 47 |
4 | Brassói Corona Brassó | 27 | 13 | 3 | 0 | 11 | 83-76 | 45 |
5 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 27 | 11 | 3 | 3 | 10 | 94-91 | 42 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 27 | 12 | 1 | 5 | 9 | 99-95 | 40 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 28 | 9 | 5 | 3 | 11 | 82-95 | 40 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 27 | 9 | 3 | 2 | 13 | 79-92 | 35 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 29 | 7 | 0 | 4 | 18 | 71-100 | 25 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 26 | 4 | 4 | 3 | 15 | 50-84 | 23 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!