Három székelyföldi játékos szerepelt a keretben: Bartalis István, Farkas László és Ravasz Csanád, de tagja a magyar válogatottnak a székesfehérvári születésű, a magyar mellett román állampolgársággal is rendelkező, a Gyergyói HK csapatát erősítő Vincze Péter is. A szakmai stábban helyet kapott a székelyföldi gyökerekkel rendelkező Bartalis Balázs, valamint Szilassy Zoltán, a Gyergyói HK sportigazgatója.
A lengyelek ellen hiába védekezett ki egy emberhátrányt a házigazda, ahogy kiegészült, Lewandowski gólt ütött a kapu torkából. Jól kezdte a második harmadot a magyar válogatott, ugyanis Terbócs köténygóllal egyenlített. Azonban 78 másodperc múlva Kielbicki saját harmadából indulva lekorcsolyázta a hazai védelmet, és kilőtte a kapu bal oldalát.

A folytatásban két hazai fór is kimaradt, így a magyarok egygólos hátránnyal várták az utolsó felvonást. A harmadik húsz perc rosszul indult, mert másfél perc után Slusarczyk megelőzte védőjét, és a hosszú sarokba lőtt. Módosította sorait a házigazda, Szabó már nemcsak a védelemben, hanem olykor a támadóalakzatban is helyet kapott, és a 49. percben szép csel után fonákkal nem hibázott. Két és fél perc múlva megint nem volt szerencséje a hazaiaknak, Tyczynski középre adása Csollák korcsolyájáról pattant a kapuba.

Öt perccel a vége előtt a kapus helyett mezőnyjátékos jött a jégre, de Narog saját zónájából betalált, ezzel végleg eldöntötte a meccset.
Lengyelország–Magyarország 5–2 (1–0, 1–1, 3–1).
Gólszerzők: Lewandowski (7.), Kielbicki (25.), Slusarczyk (42.), Tyczynski (51.), Narog (56.), illetve Terbócs (24.), Szabó (49.)
Franciaország–Olaszország 2–1 (0–0, 1–0, 1–1).
Korábbi eredmények: Olaszország–Magyarország 2–1, Lengyelország–Franciaország 4–3 (szétlövés után), Franciaország–Magyarország 5–2 és Lengyelország–Olaszország 4–2.
A végeredmény: 1. Lengyelország 8 pont, 2. Franciaország 7, 3. Olaszország 3, 4. Magyarország 0.

A magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott a tavaszi svájci elit-világbajnokságra készül. A május 15–31. közötti világbajnokságon a fribourgi és a zürichi nyolcas utolsó helyezettje kiesik, és 2027-ben a divízió 1/A-ban folytatja, míg a legjobb négy-négy válogatott negyeddöntőbe jut. Íme, a csoportbeosztás.
A csoport (Zürich): Svájc, Egyesült Államok, Finnország, Németország, Lettország, Ausztria, Magyarország és Nagy-Britannia.
B csoport (Fribourg): Kanada, Svédország, Csehország, Dánia, Szlovákia, Norvégia, Szlovénia és Olaszország.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!