Múlt héten Hargitafürdőn edzőtáborozott, ezekben a napokban pedig hazai környezetben végzi nyári alapozó edzéseit a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttese. Hozó Levente, a Sportklub edzője elmondta, hogy a kék-fehéreknek 13 játékossal van érvényes szerződése, és további három hokissal nagyon előrehaladott tárgyalások folynak, szinte biztos, hogy ők is csatlakoznak a kerethez, így a következő napokban 16-an lesznek.
– mondta el Hozó a Székely Sport megkeresésére.
A Sportklub hokisai július 1-16. között vakáción lesznek, amikor mindenki egyéni edzésprogramot kap. A felkészülés második szakaszát a július 17. és augusztus 11. közötti időszakra tervezték, amikor továbbra is alapozáson, az állóképesség fejlesztésen stb. lesz a hangsúly. A nyári száraz felkészülés harmadik szakasza augusztus 12-20. között zajlik, majd augusztus 21-én el szeretnék kezdeni a jeges edzéseket, Csíkkarcfalván, a Felcsíki Műjégpályán.
Hozó úgy tudja, hogy a 2023–2024-es szezon kezdete tolódik, a közös magyar-román liga nem szeptember közepén, hanem végén rajtolna el.
A címvédő Gyergyói HK csapatából a két finn hátvéd, Saari Santeri és Jyri Marttinen távozott, míg Vincze Péter, Biró Gergő és Demeter Arnold kapus szerződést hosszabbított.
A Brassói Corona szerződést hosszabbított Roberto Gligával, Radim Valchařjal, Pavlo Boriszenkóval és a kapus Patrik Polccal, a klub szakosztályvezetője pedig Marius Gliga lesz.
Egyik legjobb csatárával, az orosz Vlagyiszlav Kulesovval hosszabbított szerződést a Miskolci DVTK Jegesmedvék. Az már korábban eldőlt, hogy a klub legponterősebb játékosa, Valentyin Razumnyak is marad Miskolcon, akárcsak a kapuban Janis Voris, a hátvédeknél Szirányi Bence, Alekszandr Skrabov és Vojtkó Mátyás, a csatároknál pedig Roman Berdnyikov, Lövei Dávid, Miskolczi Márk, Mattyasovszky Gergely és Páterka Bence. A vezetőedző Tokaji Viktor helyett az NHL-t is megjárt Steve Kasper lesz, akinek munkáját Galanisz Nikandrosz másodedző segíti.
A Debrecen bejelentette, hogy korosztályos válogatott kapussal, Szeles Martinnal erősítette meg keretét.
A negyeddöntős Dunaújvárosi Acélbikák elköszönt Nejc Brustól, Dusan Kmectől és Jozef Mihaliktól, Léránt René viszont hosszabbított. Azt is közölték, hogy a gólerős cseh csatárral, Vlastimil Dostálekkel bővítették keretüket.
A sereghajtó Újpesti TE három magyar játékosával, Kovács Alexszel, Kiss Patrikkal és Tornyai Gáborral folytatja a munkát.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!