Az 1985-ben született szlovák Patrik Polc megfordult Csíkszeredában is, 2010-ben pedig a Brassó játékosa lett. Azóta – kivétel a 2015–16-os szezon, amikor a Gyetva játékosa volt – a barcaságiak kapuját védi.
A 36 éves ukrán Pavlo Boriszenko a hatodik brassói szezonjára készül. Boriszenko 2014-ben igazolt Romániába, két évet a Bukaresti Steaua, kettőt pedig a Gyergyói HK játékosa volt, ezt követően pedig a Brassói Coronához igazolt.
Korábban a Brassói Corona két csatárral, Roberto Gligával és Radim Valchař-zsal hosszabbított szerződést, és bejelentette, hogy Marius Gliga lesz a szakosztályvezető.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!