A találkozó után Moldován Ervin a Székely Sport kérdésére kifejtette:
„Összességében véve egy erősebb csapat ellen játszottunk a harmadik helyért. Az első két mérkőzés tiszta volt, a Brassó fölényesen nyerte ezeket. Én számítottam arra, hogy az utolsó mérkőzést itthon behúzzuk, hogy legyen egy negyedik összecsapás is.
– értékelt a szakember.
A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy erősebb keretre számít a következő idényben, mivel az U17-ből elég sok játékos jön fel.
A bronzkupát és az érmeket Nagy Attila Ferenc, a Román Jégkorong Szövetség elnöke adta át a Brassói Corona játékosainak.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!