A GYHK folytatta azt a tudatos és egyszerű jégkorongot ezen az Erste Liga-mérkőzésen is, ami egy nappal korábban a Hokiklub Budapest elleni meccsen győzelemhez vezetett. Néhány passzból eljutottak a dunaújvárosiak kapuja elé, és gólhelyzetet alakítottak ki, de a befejezések hiányoztak, Hughson eszén nem tudtak túljárni Pesztunovék. A gyergyói kapuban Cooke teljesítményére sem lehetett panasz. Így gól nélkül telt el a mérkőzés fele.
Aztán kettős emberelőnybe kerültek az Acélbikák, amit szinte sikerült kivédekezni, de pár másodperccel ennek letelte előtt megszerezte a vezetést a DAB.
A gól nem változtatott semmit a játék képén, a GYHK lendületesen ment előre a továbbiakban is, de sehogy sem jutott át a korong a házigazdák gólvonalán. Valdix, Vorobjev, Pesztunov helyzetei is kimaradtak.
Az eredmény az Acélbikák javára változott legközelebb, nagyon is vitatható módon. Az 52. percben Dansereau bottal ütötte le Sárát, aki Cooke kapuja előtt
összeesett, és jókora vérfoltot hagyott a jégen, de ez a játékvezetőket nem zavarta,
és az őrző nélkül maradt dunaújvárosi csatár így zavartalanul lőhetett, megszerezve a második gólt.
A gyergyóiak ezután is mindent megtettek a felzárkózásért, de gólt lőniük sehogy sem sikerült, a DAB pedig az üres kapuba küldte a harmadikat, végleg eldöntve a mérkőzést.
A GYHK legközelebb 25-én, pénteken Brassóban a Corona vendégeként játszik az Erste Ligában, majd pedig vasárnap jön a szezon első székely rangadója a Csíkszeredai Sportklub ellen. A két együttes ebben az idényben csak a Gyilkos-tó Kupán találkozott, ez lesz az első összecsapásuk, ami pontokért zajlik.
Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub 3–0 (0–0, 0–1, 0–2).
Gólszerzők: Hugo Turcotte (31., 58.), Keegan Dansereau (52.).
Kapura lövések: 34–46.
Kiállításpercek: 4–6.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, 6. hét
| 2019. 10. 18., 18:30 | Újpesti TE | Dunaújvárosi Acélbikák | 13 |
| 2019. 10. 18., 18:30 | Hokiklub Budapest | Gyergyói Hoki Klub | 14 |
| 2019. 10. 18., 18:30 | Fehérvári Titánok | Csíkszeredai Sportklub | 36 |
| 2019. 10. 18., 18:30 | Debreceni EAC | Schiller-Vasas HC | 52 |
| 2019. 10. 19., 18:30 | Fehérvári Titánok | Schiller-Vasas HC | 42 |
| 2019. 10. 19., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Gyergyói Hoki Klub | 30 |
| 2019. 10. 20., 19:30 | Debreceni EAC | Hokiklub Budapest | 32 |
| 2019. 10. 20., 19:30 | Újpesti TE | Csíkszeredai Sportklub | 25 |
| 2019. 10. 21., 19:00 | Schiller-Vasas HC | Csíkszeredai Sportklub | 24 |
| 2019. 10. 24., 19:30 | Debreceni EAC | Schiller-Vasas HC | 84 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény
| M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Sportklub | 36 | 26 | 5 | 1 | 4 | 17594 | 89 |
| 2. | FTC-Telekom | 36 | 22 | 5 | 4 | 5 | 14577 | 80 |
| 3. | Brassói Corona | 36 | 19 | 2 | 5 | 10 | 159119 | 66 |
| 4. | Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 20 | 0 | 3 | 13 | 128105 | 63 |
| 5. | Debreceni EAC | 36 | 18 | 3 | 2 | 13 | 123102 | 62 |
| 6. | Újpesti TE | 36 | 13 | 3 | 5 | 15 | 123134 | 50 |
| 7. | Gyergyói Hoki Klub | 36 | 11 | 5 | 1 | 19 | 96106 | 44 |
| 8. | Fehérvári Titánok | 36 | 10 | 3 | 0 | 23 | 103159 | 36 |
| 9. | Hokiklub Budapest | 36 | 9 | 0 | 5 | 22 | 92151 | 32 |
| 10. | Schiller-Vasas HC | 36 | 4 | 2 | 2 | 28 | 77174 | 18 |
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!