Mindkét csapatban voltak hiányzók a szombat esti rangadón, a házigazdáknál Boros Dániel, Németh Attila, Bán Károly és Lauri Kärmeniemi, a vendégeknél pedig Péter Balázs és David Levin nem lépett jégre. Péter Balázs az egy héttel korábban Cardiffban megrendezett olimpiai selejtezőn kapott hatalmas ütést a kezére, nem tud ütőt fogni, otthon kezelik.
Hazai góllal kezdődött a Tüskecsarnokban megrendezett rangadó, ahol a hazai gárda kihasználta első emberelőnyét, és már a 3. percben Nemec találatával 1–0-ra vezetett. A folytatásban is a Fradi támadott többet, az első játékrészben a kapura lövések aránya 14:4 volt zöld-fehérek javára.
Eredményesebben játszott, többet lőtt kapura a Ferencváros a második harmadban is, és ez az eredményjelzőn is megmutatkozott. A mérkőzés felénél előbb Tóth Adrián lőtt be közelről egy kipattanót (2–0), majd a 19 éves Haranghy távoli bombája kötött ki a csíki kapuban (3–0).
A harmadik játékrészben nem született újabb találat, a vendég székelyföldi alakulatnak három emberelőnye volt, de egyiket sem tudta gólra váltani.
Ez volt az ötödik Ferencváros–Sportklub találkozó a 2023–2024-es szezonban. A két együttes minden eddigi összecsapásain hazai győzelmek születtek. Két szoros találkozót (6–5 – büntetőlövések után, illetve 4–3) követően két kiütés következett: január közepén a Sportklub otthon 9–3-ra nyert a Vákár Lajos Műjégpályán, míg két hete a magyar bajnoki címvédő egy kiváló harmadik harmaddal 7–2-vel vágott vissza. Most pedig újra a Ferencváros győzött, ezúttal 3–0-ra.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 39 | 22 | 5 | 3 | 9 | 152-99 | 79 |
2 | Brassói Corona Brassó | 39 | 22 | 3 | 1 | 13 | 132-103 | 73 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 39 | 18 | 4 | 5 | 12 | 140-124 | 67 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 39 | 19 | 3 | 5 | 12 | 145-126 | 65 |
5 | Újpesti TE UTE | 38 | 17 | 4 | 3 | 14 | 112-106 | 62 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 38 | 17 | 3 | 4 | 14 | 134-120 | 61 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 39 | 15 | 6 | 3 | 15 | 117-126 | 60 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 38 | 13 | 4 | 3 | 18 | 113-128 | 50 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 39 | 8 | 0 | 7 | 24 | 93-148 | 31 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 38 | 4 | 6 | 4 | 24 | 70-128 | 28 |
*A Csíkszeredai Sportklub 3 ponttal büntetve
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!