Andrej Taratuhin négy sikeres szezont húzott le a Sportklub színeiben, mielőtt tavaly nyáron a német harmadosztályú EV Füssen gárdájához igazolt volna. A csíkszeredai alakulat meghatározó játékosaként az Erste Ligában egy elveszített döntő után kétszer is bajnok lett a székelyföldi csapattal, míg első csíki idényében, azaz 2017–2018-ban román bajnoki címet ünnepelhetett.
A szurkolók egyik kedvencének számító omszki csatár 2019 februárjában megkapta a román állampolgárságot, így hivatalosan már nem számít légiósnak és a válogatottba is behívható.
„Kedves szurkolók! Örömmel jelentjük, hogy Andrei Taratukhin is visszatér közénk! A keretünk teljes, bizakodva várjuk a soron következő mérkőzéseket. Isten hozott haza Andrei!” – olvasható a Csíkszeredai Sportklub Facebook-oldalán közzétett rövid bejegyzésben.
A 38 éves Andrej Taratuhin pályafutása során összesen 432 mérkőzésen lépett jégre a világ egyik legerősebb sorozatának számító KHL-ben, ahol a Szalavat Ufával 2008-ban megnyerte a Gagarin Kupát. Az Avangard Omszknál nevelkedett Taratuhint 2001-ben az nhl-es Calgary Flames draftolta, ám a tengerentúli ligában nem mutatkozott be.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!