Hirdetés

Folytatta remek sorozatát a GYHK

A fordulatokban gazdag tízgólos párharcon a GYHK örülhetett
Fotó: Nagy Gábor Sándor

2024. október 11., 22:30

A semleges nézők számára is igazán élvezetes meccset játszott pénteken a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Miskolcon. A fordulatokban gazdag tízgólos párharcon végül a GYHK szerzett három pontot a jégkorong Erste Ligában.

2024. október 11., 22:30

Az első igazán veszélyes akció Kulesov szólója volt, de Rinne védett, azonban a Miskolc mégis vezetést szerzett az első emberelőnyt kihasználva, Masella lőtt távolról pontosan. A hazaiak nem sokáig örülhettek, Csiszer remek passzából Szigeti lőtt egy még remekebbet. Az első harmad elején a DVTK játszott jobban, utána a GYHK, igazságos volt az 1–1-es részeredmény.

A második húsz percben megkapta az első emberelőnyt a gyergyói együttes is, és 11 másodperc alatt ki is használta, Sylvestre tette Orbán elé a korongot, sakk-matt és gól. A következő emberelőny sem volt véletlen, a GYHK uralta a játékot. A két perc fór alatt még nem sikerült betaláni, de rögtön utána Wardley már oda lőtt ahová kell, ezzel 1–3 lett a 35. percben. Ebből két perc múlva faragott a Miskolc, Bergnyikovot írták be gólszerzőnek, videó után.

•  Fotó: Nagy Gábor Sándor Galéria

Fotó: Nagy Gábor Sándor

Hirdetés

A harmadik harmad eleje nagyon nem volt jó gyergyói szempontból, Szirányi lövése hozta az egyenlítést és rögtön utána Doyle semmit nem ígérő lövése is beakadt, így már a házigazda vezetett. De aztán gyorsan eszmélt a GYHK, Sárpátki egyenlített másodszor is. Majd jött egy újabb emberelőny és Bodó is meglőtte a maga gólját, újra Markus Juurikkala csapata került előnybe.

A vezetés pedig már meg is maradt, annak ellenére is, hogy tűzijáték volt Rinne kapujánál a meccs utolsó perceiben. Vosvrda nyilván lejött a végére és Sándor-Székely Ottó üres kapus találata zárta le a nagyon izgalmas, színvonalas, fordulatos mérkőzést.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub 4–6 (1–1, 1–2, 2–3).
Gólszerzők: Jeremy Masella (8. perc), Roman Berdnyikov (37.) Szirányi Bence (43.), Colin Doyle (45.) illetve Szigeti Ákos (11.), Brance Orbán (30.), Evan Wardley (36.) Sárpátki Tamás (47.) Chris Bodó (52.), Sándor-Székely Ottó (60.).

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Ötödik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
10
6
1
0
3
37-24
20
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
9
5
2
0
2
39-26
19
3
Budapest JAHC BJAHC
10
6
0
1
3
42-35
19
4
Debreceni EAC DEAC
8
6
0
0
2
38-22
18
5
Újpesti TE UTE
10
5
0
1
4
25-24
16
6
DVTK Jegesmedvék DVTK
10
4
0
3
3
26-28
15
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
9
3
2
0
4
16-29
13
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
10
3
1
0
6
22-34
11
9
FTC-Telekom FTC
10
2
1
1
6
30-34
9
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
10
1
0
1
8
24-43
4
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!