Hirdetés

Fesztiválhangulatban rajtolt a hokivébé Sepsiszentgyörgyön

A helyszínen minden korosztály találhatott magának programot
Fotó: Fehér Csongor

A hokivébé nyitónapja nemcsak sportélményt, hanem igazi közösségi ünnepet is hozott Sepsiszentgyörgy városába. A Sepsi Aréna környéke megtelt élettel, mosollyal, sportolni vágyó gyerekekkel és zászlókat lobogtató szurkolókkal.

A tavaszi, kellemes időjárás is a szervezők oldalára állt: verőfényes napsütés és enyhe szél fogadta az érkezőket, akik már órákkal a kezdés előtt birtokba vették a szurkolói zónát. A helyszínen minden korosztály találhatott magának programot: kézműves sátrak, étel- és italárusok, játékok, ajándéktárgyak kínálata várta a látogatókat. A legkisebbek örömére a kabalafigura, Dezi, a sárkány is feltűnt a tömegben, közös fotókra és barátságos pacsikra készen.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

Hirdetés

A Sepsi Aréna belső terében a szurkolók zászlókkal, mezekben, arcfestéssel készültek a mérkőzésekre. A nemzetközi hangulat kézzelfogható volt: a román trikolór mellett brit, lengyel, japán, olasz és ukrán zászlók is megjelentek a lelátókon.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

A város életében sosem volt ehhez hasonló esemény, ezt pedig minden részletében érezni lehetett: családok, baráti társaságok, csoportok vonultak a stadion felé, miközben a Rádió Gaga és a Duma Duba élő bejelentkezésekkel, zenei műsorokkal és játékkal színesíti a helyszíni hangulatot.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

A Székely Sport csapata szintén kint van az eseményen: játékokkal és meglepetésekkel várják a szurkolókat. A helyszínen bárki kipróbálhatja a szerencséjét a nyereményjátékokban, vagy egyszerűen csak találkozhat az újságírókkal, akik a helyszínről közvetítik a torna legfontosabb pillanatait.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

A viadal nyitómeccsén Japán és Olaszország csapott össze, amit az európaiak 4–1 arányban zsebeltek be. A második mérkőzésen Nagy-Britannia büntetők után 4–3-ra múlta felül Ukrajnát, míg 19.30-tól bemutatkozik a házigazda, Románia legjobbjai a lengyelekkel néznek farkasszemet.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

A szervezők arra kérik a szurkolókat, hogy időben – legalább egy órával a kezdés előtt – érkezzenek a helyszínre, hogy a beléptetés gördülékenyen menjen, és senki ne maradjon le a meccsek kezdéséről.

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

•  Fotó: Fehér Csongor

Fotó: Fehér Csongor

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

A Kontinentális Kupában is megméretteti magát a két Erste Liga-rivális

A Brassói Corona és a BJAHC mellett a házigazda Viru Sputnik és a horvát IHC Zagreb is a továbbjutásért küzd a Kontinentális Kupában. Hibára nincs lehetőség, a csoportból csak az első helyezett jut tovább a következő körbe.

Edzőt váltott a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Kedden közösségi oldalán jelentette be a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, hogy már nem Varga András irányítja a szakmai munkájukat. Az eddigi másodedző, Popescu Magdolna vette át a vezetőedzői feladatokat.

Erődemonstrációt tartott a Fox Hockey a tartalékos Sportklub ellen

Vasárnap délben székely rangadót rendeztek a magyar női U25/A jégkorongbajnokság nyitányán. A gyergyói lányok magabiztos győzelmet arattak a számos hiányzót nélkülözni kényszerülő Sportklub fölött.

Nagy Attila: „az új szövetségi kapitány tudja, hogyan kell a fiatalokat beépíteni a csapatba”

A Román Jégkorong-szövetség elnöke, Nagy Attila szerint az új szövetségi kapitány, Ron Pasco érkezésével szorosabbá válhat a válogatottak együttműködése, miközben Marosvásárhely újabb fontos lépést tehet a jégkorong meghonosítása felé.

Magabiztosan nyert a Sportklub, hengerelt a Fox Hockey

Elrajtolt a román női jégkorongbajnokság alapszakasza. Az első két játéknapon a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey húzta be a pontokat a Bukaresti Sportul Studențesc, illetve a Felcsíki Bomilact csapata ellen.

Kanadai szövetségi kapitányt neveztek ki a romániai hokiválogatott élére

A kanadai Ron Pasco veszi át a román férfi jégkorong-válogatott szakmai irányítását. A tapasztalt szakember a felnőtt együttes mellett az U20-as és U18-as korosztályok szakmai munkáját is koordinálja.

Sok székelyföldi hokicsapattal elrajtolt a romániai ifibajnokság

A legnagyobbaknál két meccset hétközben lejátszottak, a többieknél hétvégén kezdődik a nagyüzem. Négy korosztályban, negyvennégy klub érdekelt a küzdelmekben.

Marosvásárhely jövőre divíziós hokivébét rendez

Marosvásárhely ad otthont 2027. május 1–7. között a felnőtt férfi jégkorong-világbajnokság divízió 1/B jelű tornájának – jelentette be a Román Jégkorong-szövetség.

A romániai női hokiválogatott is bemutatkozik a Nemzetek Európai Kupájában

Első alkalommal rendezik meg idén a női jégkorong-válogatottak számára kiírt Nemzetek Európai Kupáját, amelyben a romániai együttes is szerepel, ráadásul tornaházigazda lesz.

A csíki és a gyergyói női hokisok is nyertek a Három Nemzet Női Jégkorongtornán

Minkét székelyföldi csapat nyert a Gyergyószentmiklóson zajló Három Nemzet Női Jégkkorongtorna szombati játéknapján. A Sportklub szoros küzdelemben, a Fox Hockey simán verte riválisát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!