Alexandru Hălăucă, az FRHG elnöke a hírügynökségnek kifejtette: a miniszter szerinte törvénytelenül járt el, amikor „csak bizonyos sportegyesületek számára” hirdetett rendkívüli közgyűlést, amelyre a szövetség választott tisztségviselőit nem hívta meg. Úgy vélekedett, a minisztérium át akarja venni az FRHG irányítását.
Szerinte a „magyar vezetés alatt álló erdélyi klubok” nyomást gyakoroltak a minisztériumra, mert ők „csak a magyarországi jégkorong-bajnokságban akarnak részt venni”.
Hălăucát tavaly szeptemberben a székelyföldi klubok képviselőinek és jelöltjeinek kizárásával megrendezett tisztújító közgyűlésen választotta újra elnöki tisztségébe a Román Jégkorong Szövetség. A romániai sportminisztérium – a szövetség finanszírozójaként és működése törvényességének ellenőrzőjeként – novemberben felfüggesztette a szeptemberi tisztújító küldöttgyűlés határozatainak hatályát. A döntést a tárca azzal indokolta, hogy a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot a küldöttgyűlésen.
A szövetség állítólagos tartozásokra hivatkozva vonta meg a szavazati jogot egyes kluboktól, amiért azok nem fizették ki a koronavírus–járvány idején az FRHG által kirótt bírságokat. Ugyanakkor olyan klubok is szavazhattak, amelyeknek tartozásuk volt, és olyanok is, amelyek nem vettek részt az előző idény semmilyen versenyén.
Az FRHG utóbb egyoldalúan felmondta szerződését a Sportminisztériummal, és ezzel lemondott arról, hogy közpénzből kapjon finanszírozást, a székelyföldi klubok pedig peres úton is kezdeményezték a szeptemberi küldöttgyűlés határozatainak felfüggesztését.
A Sportminisztérium januárban rendkívüli közgyűlést hirdetett február 15-re, amelyen csak azok a csapatok kapnak szavazati jogot, amelyek részt vettek a 2021–2022-es romániai jégkorong-bajnokságban.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!