HIRDETÉS

Fél csapat lebetegedett, elnapolták a román hokibajnokság párosmérkőzését

Nem tudnak nevezni kellő számú játékost a bajnoki meccsre
Fotó: Háromszéki Ágyúsok

Ezen hétvégére voltak ütemezve a Bukaresti Steaua és a Galaci CSM közötti összecsapások. Egészségügyi okok miatt mindkét találkozót március 8-9-re ütemezték.

Orvosi utasításra elhalasztják a Bukaresti Steaua és a Galaci CSM hétvégi találkozókat.

HIRDETÉS

A Duna partiak csapatának keretéből 11 játékos influenzaszerű tüneteket mutatott, nem vettek részt az edzéseken, az orvosok pedig 5-7 napos pihenőt írtak elő számukra.

„Ilyen körülmények között, a 2024–2025-ös szezonra rendelkezésre álló 23 fős keretből képtelenek vagyunk 17 játékost felírni a játékvezetői lapra a Bukaresti Steaua elleni, január 24-25-i időszakra tervezett mérkőzésekre” – áll a Galaci CSM-nek a Román Jégkorong Szövetséghez intézett kérvényében, amelyhez az orvosi jelentést is csatoltak.

A két együttes megegyezett, hogy a bajnoki mérkőzések új időpontjai 2025. március 8. és 9. lesznek.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Sűrű hétvégével rajtol a romániai hokibajnokság

A Szuperkupa után elrajtol a 2025–2026-os romániai jégkorongidény: péntektől vasárnapig sűrű a program a bajnokságban. A szövetség fontos döntéseket hozott a válogatottak és a játékvezetés jövőjéről.

Sokba kerültek a védelmi hibák, a Corona elhódította a Szuperkupát

Címvédés reményében lépett jégre a Remete Ice Arénában a Gyergyói Hoki Klub, de a piros-fehérek ezúttal nem tudták megtartani a trófeát: a Brassói Corona 4–2-re győzött, és elhódította a Szuperkupát.

Új otthon, új kihívások – Szilassy Zoltán a Rusty Kupáról és a GYHK előtt álló szezonról

A Rusty Kupa döntője után Szilassy Zoltánnal beszélgettünk, aki kettős szerepben volt jelen: a nemzeti válogatott másodedzőjeként, valamint a Gyergyói Hoki Klub sportigazgatójaként értékelte az eseményt és vázolta a klub előtt álló idény kihívásait.

Ötödik szezonját kezdi meg a Sportklubnál a saját nevelésű alapember

Újabb idényre kötelezte el magát a Csíkszeredai Sportklub meghatározó játékosa, Reisz Áron. A klub kedden délelőtt jelentette be, hogy a csatár ötödik szezonjára készül kék-fehérben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!