Hirdetés

Tom Coolen: kulcsmomentumokban hibáztunk

A szakember szerint túl sok meccset játszik a csapata, emiatt rendes edzést alig tudnak végezni
Fotó: Pinti Attila

A Csíkszeredai Sportklub négygólos előnyt követően a meccsben maradásért kellett harcolnia, végül aranygóllal nyert 7–6-ra az Újpest ellen a jégkorong Erste Ligában. A gólzáporos mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott.

Tom Coolen, a Sportklub vezetőedzője szerint habár magas fordulatszámon indították a mérkőzést, és a vendégek laposan kezdtek, a játékosok tudatában voltak annak, hogy az Újpest jobb csapat, mint ahogyan azt az első 15 percben mutatta, amikor a Sportklub 4 gólt szerezett.

„Aztán ritmust váltottak, megtalálták a módját, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Sok korongot veszítettünk, és az elveszített korongok gyilkosak tudnak lenni,

mi pedig kulcsmomentumokban követtük el ezeket a hibákat, hagytuk visszajönni őket, majd át is vették a vezetést.

A jó dolog ebben, hogy sikerült megtalálnunk a módját, hogy felálljunk, és nyertünk a hosszabbításban. A mai estén számos pozitívum és számos negatívum is észrevehető volt. Mikor korán felépítesz négygólos előnyt, meg kell tudnod tartani a különbséget. Annak örültem, hogy sikerült visszajönnünk, mikor levettük a kapust. A nézők számára valószínűleg nem volt egy rossz mérkőzés. Szoros játék, majd felálltunk, és behúztuk a ráadásban, azonban az edzők szemszögéből még sokat kell tenni azért, hogy jobbak legyünk.

Hirdetés
Védekezés szempontjából nem ott tartunk, ahol kellene. Ezen kell dolgoznunk! Azonban sosincs elegendő időnk gyakorolni.

Olyan alapdolgok vannak, amiken javítani kellene, azonban ezeket a jégen kellene gyakorolni. Megmutathatod a fiúknak a táblán, hogyan kellene ezeket a dolgokat helyesen csinálni, de ezt a jégen edzés közben kellene megtenni.

A mérkőzésnaptár zsúfoltsága miatt nagyon kevés időnk van edzeni.

Azt gondolom, egy vagy két alkalmunk adódik két havonta igazi edzést tartani. Nem ideális két bajnokságban játszani, túl sok a mérkőzés. Hét meccsünk volt tíz nap alatt. A legutóbb is említettem, ez nem megfelelő, hisz heti két mérkőzés a normális, a heti három volna a maximum, és nem több. Mikor ennél többször kell játszanod, az már nagyon kemény, mivel nincs időd edzeni és regenerálódni” – összegzett Coolen.

Kapcsolódó

Virág Csaba, az Újpesti TE vezetőedzője nagyon büszke volt a tanítványaira. „Azt tudni kell, hogy három sorral játszottunk, csupán 11 felnőtt korú játékosunk volt. Nagyon jól kezdett a Csíkszereda, és rövid idő alatt mínusz négyben voltunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt ez számunkra, de nagyon jól felépítettük magunkat. Annyit kértünk a srácoktól, hogy nyerjük meg a második harmadot, utána, hogy nyerjük meg a harmadik játékrészt.

Használjuk ezt a mérkőzést arra, hogy jobbak legyünk, egyénenként és csapatként is. Nem tudom, hány csapat jött vissza mínusz 4-ről itt, Csíkszeredában, nem hiszem, hogy túl sok.

Nagyszerű karaktert mutattunk, szóval büszkék vagyunk a fiúkra!” – mondta Virág Csaba.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizenötödik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
31
22
1
2
6
132-77
70
2
Budapest JAHC BJAHC
30
19
3
1
7
132-76
64
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
31
16
4
2
9
105-81
58
4
Brassói Corona Brassó
31
16
4
2
9
105-82
58
5
Debreceni EAC DEAC
32
15
1
2
14
110-111
49
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
31
11
5
5
10
112-109
48
7
FTC-Telekom FTC
30
14
1
2
13
95-92
46
8
Újpesti TE UTE
32
8
2
4
18
100-123
32
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
31
6
2
2
21
84-147
24
10
Fehérvár HA19 FEHA19
29
3
1
2
23
61-138
13
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Az edzők egyetértettek, ez a győzelem ugyanannyit ér, mint egy hosszabbításos siker (videóval)

Kiütéssel nyerte meg a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzését a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen, és egy lépésre került a címvédéstől. A két együttes vezetőedzője úgy véli, a gólkülönbség nem mérvadó, a párharc még nincs lefutva.

Átgázolt a Coronán, meccslabdához jutott a Gyergyói HK a döntőben

Három végtelenül kiélezett meccs után nagyon egyoldalú lett a jégkorong Erste Liga döntőjének negyedik mérkőzése. A gyergyóiaknak az első szünet után minden összejött és végül 7–0-ra győztek, ennek köszönhetően pedig 3:1-re vezetnek összesítésben.

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

Másodszor is aranygól kellett az Erste Liga döntőjében

Ha lehetne döntetlen mérkőzés az Erste Liga rájátszásban, akkor a döntő második meccse az lett volna. De valahogy el kellett dőljön, és ezúttal a Brassói Corona lőtte az aranygólt, ezzel kiegyenlítette a Gyergyói Hoki Klub elleni finálét.

A Corona kifogásolja a játékvezetést, vizsgálatot kér az Erste Ligától

Az Erste Liga döntőjének első mérkőzését követően több kritika érte a játékvezetést, a Brassói Corona pedig hivatalos úton is jelezte kifogásait a ligának.

Apró hibák döntöttek a Corona–GYHK csata első meccsén – így látták az edzők

Rendkívül kiélezett csatát vívott egymással a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, amely csak hosszabbítás után dőlt el. Mindkét vezetőedző kiemelte: apró hibák és speciális játékhelyzetek döntöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!