A GYHK két góllal verte ellenfelét és öt ponttal vezet a két meccsel kevesebbet játszott BJAHC előtt. A hétfői meccset követően a két edző értékelt.
Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője szerint az Fehérvár elleni meccshez képest mindenképp volt előrelépés csapatának játékában. „De a második harmad utolsó 6–7 perce nem tetszett. Siettettük, hogy minél hamarabb gólhelyzetbe kerüljünk, főleg a támadóharmadba való bemenetkor.
A harmadik harmad tetszett, és bár az emberelőnyünk nem ment úgy, ahogy korábban, de megvoltak a helyzeteink. Jó nagyot léptünk előre, mert a fehérvári meccs nagyon gáz volt” – vonta le a következtetést Szilassy.
Anatoli Bogdanov, a FEHA19 vezetőedzője szerint nem volt egy könnyű túra számukra, négy nap alatt három meccsük volt. „Mindig kihívás utolsó állomásként Gyergyóba jönni, hisz nagyon jó az ellenfél, ezúton pedig gratulálnék a győzelemhez. A mi oldalunkról úgy gondolom meccsben voltunk, jó lehetőségeink voltak, talán ha az első vagy második harmadban lőttünk volna egy–két gólt, még izgalmasabb lehetett volna a vége.
Most visszamegyünk, igyekszünk regenerálódni, hisz két meccsünk van még a szezon legfontosabb időszakáig” – mondta Bogdanov.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Budapest JAHC BJAHC | 36 | 24 | 4 | 1 | 7 | 161-85 | 81 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 24 | 2 | 3 | 7 | 149-92 | 79 |
3 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 36 | 19 | 4 | 2 | 11 | 120-95 | 67 |
4 | Brassói Corona Brassó | 36 | 19 | 4 | 2 | 11 | 123-103 | 67 |
5 | FTC-Telekom FTC | 36 | 18 | 2 | 2 | 14 | 116-107 | 60 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 13 | 6 | 5 | 12 | 133-124 | 56 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 36 | 16 | 1 | 3 | 16 | 121-126 | 53 |
8 | Újpesti TE UTE | 36 | 9 | 2 | 5 | 20 | 110-136 | 36 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 36 | 6 | 3 | 3 | 24 | 101-173 | 27 |
10 | Fehérvár HA19 FEHA19 | 36 | 3 | 1 | 3 | 29 | 75-168 | 14 |
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!