A Csíkszeredai Sportklubot erősítő Rokaly Szilárd szülőfalujában, azaz Csomafalván tölti a karácsonyt. Megkeresésünkre elmondta, ebben a rövid időszakban a feltöltődés érdekében a családtagokkal és a barátokkal próbál minél több minőségi időt eltölteni. Megajándékozzák egymást a szeretteivel, közösen ülnek az ünnepi asztalhoz, ahol hagyományos ételeket fogyasztanak.
Az ünnepek alatt a hoki sem hiányozhat a programból, Szilárd az otthoni régi barátokkal szeretne összegyűlni egy baráti mérkőzésre a csomafalvi pályán, amelyet nemrég felújítottak, bár az időjárás egyelőre még nem kedvezett a jégkészítésnek.
Az év utolsó napjaiban aztán újra tétmérkőzések várnak a Sportklub jégkorongozóira, és Rokaly szerint Brassóban, illetve hazai pályán a Gyergyói Hoki Klub ellen mindenképp szeretnék kijavítani a Háromszéki Ágyúsok kézdivásárhelyi otthonában elszenvedett kellemetlen vereséget.
„Úgy gondolom, fejben már mindenki a repülőn, buszon, autóban volt a kézdivásárhelyi meccsen. Nem álltunk bele jól, az edzőnk már a második percben időt kért, hogy rendet tegyen a fejekben. Saját dolgunkat nehezítettük meg, a korai kétgólos vezetés ellenére az utolsó percekben kikaptunk. Túlságosan hátradőltünk, ezt pedig kihasználták az Ágyúsok. Vasárnaptól állunk újra edzésbe, gőzerővel készülünk az év utolsó mérkőzéseire.
Egyértelmű célunk, hogy mindkét találkozót behúzzuk: a Brassóval a jelenlegi szezonban még nem játszottunk idegenben, de itthon kétszer is legyőztük őket, míg a Gyergyó elleni székely rangadó ki-ki meccsnek ígérkezik.
– nyilatkozta lapunknak a kék-fehérek 23 éves támadója.
A Gyergyói Hoki Klub játékosai szerencsésebb helyzetben vannak idén, hosszabb szünetet kaptak annak köszönhetően, hogy december 12. óta nem volt mérkőzésük. A piros-fehérek többsége otthon, családjával töltheti a karácsonyt, de a hazaiak mellett néhány külföldi játékos Gyergyószentmiklóson marad az ünnepek alatt is. Rövidebb pihenő jutott annak a hat GYHK-játékosnak, akik Magyarország válogatottjának összetartásán és a lengyelországi tornán vehettek részt. Köztük volt Császár Hunor is.
A fiatal csatár érdeklődésünkre elmondta, Magyarországon élő barátnőjénél tölti ezt az időt, és a szenteste után másnap utazik haza a családhoz. 26-án este neki és csapattársainak is Gyergyószentmiklóson kell lennie, másnap pedig elkezdődnek az edzések, a felkészülés a december 30-ai csíkszeredai székely rangadóra.
„Jól jött ez a pihenő mindenkinek az addigi sűrű program után. Nekünk, akik abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a válogatottal szerepelhettünk, ugyan rövidebb lett a szünet, de úgy érzem, van elég időnk feltöltődni és megújult energiával készülni a Sportklub elleni meccsre és a jövő év kihívásaira” – mondta Császár Hunor.
Az Erste Liga programja: csütörtökön 19 órától MAC–Ferencváros, 19.40-től Titánok–Dunaújváros, 20 órától Győr–Jegesmedvék; vasárnap (december 26.) 20 órától Debrecen–Újpest; kedden (december 28.) 18.30-tól Brassó–Sportklub, 19 órától Dunaújváros–Ferencváros és DVTK Jegesmedvék–Titánok, 19.30-tól MAC–Debrecen, 20 órától Győr–Újpest; december 30-án 18.30-tól Sportklub–Gyergyói HK, 19 órától Újpest–MAC, 19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Dunaújváros és Ferencváros–Titánok, 20 órától Debrecen–Győr.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!