Ahogy várható volt, a párharc negyedik meccsén mindent egy lapra feltéve kellett játsszon a Brassói Corona, hiszen az életben maradásért lépett jégre a Cenk alatti város jégcsarnokában.
Az első harmadban jóval többet próbálkozott a házigazda, amely végül emberelőnyben vette be a GYHK kapuját, Kozma kiállítását Huard használta ki és győzte le a végig kiválóan védő Rasmus Rinnét.
A negyeddöntős párharcban először került hátrányba a GYHK, amely sokat nem loholt az egyenlítésért, hiszen a második harmad elején Orbán Brance egalizált.
A GYHK kiegyenlítette a játékot, Brassó ekkor már nem tudott olyan intenzíven rohamozni. Habár kivédekezte első emberhátárnyát a Corona, a játékrész közepén ismét kapitulált védelme, Sárpátki Tamás volt a befejező ember, már a GYHK-nál volt az előny (1–2).
Az idő teltével fokozatosan szállt el a brassói jégkorongozók játékkedve, és türelme, a GYHK pedig könnyen eldönthette volna a meccset és a párharcot, de a Coronát hol Polc, hol a kapuvas mentette meg – igaz ez a gyergyóiakra is. A hajrá a vártakhoz képest nem tartogatott izgalmakat. Bő egy percet kettős emberhátrányban is játszott a Corona, a GYHK pedig szépen lepörgette a másodperceket, és a végén hiába korcsolyázott le Polc is, a meccset a GYHK nyerte 2–1-re.
Az Erste Liga alapszakaszának negyedik és hatodik helyezettjének párharcát könnyedén húzta be a GYHK, zsinórban nyolcadszorra (!) fektette kétvállra a brassóiakat.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!