Hirdetés

Lemásolták az első összecsapást, a GYHK másodszor is hárommal verte a Coronát

Fotó: Szász Adorján

2022. március 04., 21:49

Ahogy egy nappal korábban, pénteken este is 4–1-re győzött a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének második mérkőzésén. A párharc Brassóban folytatódik.

2022. március 04., 21:49

Alig kezdődött el a gyergyószentmiklósi mérkőzés, máris vezettek a házigazdák. Trancă szemfüles góllal juttatta vezetéshez a piros-fehéreket. Öt perc múlva pedig már 2–0 állt az eredményjelzőn, Kozma lőtt a kék vonalról és a korong ismét Polc mögött kötött ki. A kapu előtti tumultus miatt nem sokat láthatott a hálóőr.

Az első játékrészben egyértelműen dominált a Gyergyói Hoki Klub, nőhetett volna a különbség, de ez nem történt meg, kimaradt két emberelőny is.

Hirdetés

A második harmadra azonban az öltözőben ragadt a GYHK, zűrzavar volt a védelemben és ezt látták a brassóiak is, akik alaposan beszorították Orbánékat a saját harmadukba. Rinne parádéi kellettek, hogy ne szülessenek gólok. A 29. percig tartott ez, amikor Schaber szépített. Közel álltak az egyenlítéshez is a vendégek de ez végül nem jött össze nekik. A második játékrész végén tehát ugyanúgy 2–1 volt az állás, mint egy nappal korábban.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A harmadik 20 perc pedig a csütörtökihez hasonlóan szintén két gyergyói találatot hozott. Orbán csapott le egy passzra a brassóiak harmadában, Cászárhoz passzolt, majd Bodóhoz került a korong, aki élt a lehetőséggel és 3–1-re alakította az eredményt.

Ez láthatóan megnyugtatta a GYHK játékosait, okosan játszva tartották az előnyt, és úgy tűnt, minden gond nélkül meglesz ez a győzelem is. Az utolsó percekben azonban nagyon kellett figyelni, mert emberhátrányba került a csapat.

A Corona lehozta a kapusát azaz hat a négy ellen támadtak Valcharék, de Rinne továbbra is ura volt a helyzetnek, semmi sem jutott túl rajta, és kilenc másodperccel a vége előtt Saari a saját kapuja mellől a túloldalon üresen álló ketrecbe lőtt, végérvényesen lezárva a mérkőzés sorsát.

A végeredmény 4–1 lett, a GYHK pedig 2–0-ra vezet összesítésben. A két csapat hétfőn és kedden Brassóban újra összecsap.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 4–1 (2–0, 0–1, 2–0).
Gólszerzők: Daniel Trancă (2.), Kozma Zsolt (6.), Chris Bodó (44.), Santeri Saari (60.) illetve William Schaber (29.)
Kapura lövések: 33–42.
Kiállításpercek: 6–8.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!