Többet támadott az első harmadban a házigazda Debrecen a csíkiak elleni mérkőzésen, és a 4. percben Mingazov révén meg is szerezte a vezetést. A folytatásban kiegyensúlyozott játék zajlott, a vendég székelyföldi csapat többször emberelőnybe került, de ezeket nem tudta kihasználni. A harmadik játékrész második felében Részegh Tamás találataival 2–1-re vezetett a Sportklub, de a rendes játékidő utolsó öt percében kétszer is emberhátrányba kerültek a székelyföldiek.
Ezekből csak az egyiket tudták kivédekezni, így a debreceniek túlórára mentették a találkozót. Az ötperces ráadásban három a három ellen játszottak a csapatok, de újabb találat nem született. Következtek a büntetőlövések, ahol négy sorozatra volt szükség. A házigazdáktól Vasziljev és Rivera is betalált, Novotny és Jakabfy Sámuel pedig nem.
A vendégek egyszer sem tudták legyőzni Hetényi Zoltán kapust, sorra Becze, Levin, Péter és Brown hagyták ki a büntetőket.
A Sportklubnál nem játszott a korábban bordasérülést szenvedő Gecse Hugó, illetve az orosz Georgij Agafonov, a kanadai Troy Rutkowski és a svéd Pontus Netterberg. A három idegenlégiós helyzetével kapcsolatban nem adott ki semmilyen közleményt a székelyföldi klub.
Debreceni EAC: Hetényi Zoltán, Gönczi Lajos (kapusok) – Nyikita Usnyev, Dobmayer Dominik, Mihail Bucskin, Mark Szmirnov, Anton Vasziljev (első sor); Kamil Mingazov, Niks Krollis, Nick Rivera, Dominik Novotny, Hári Norbert (második sor); Bukor Rajmund, Vlagyiszlav Barkovszkij, Mihalik András, Rétfalvi Kristóf, Molnár Dávid (harmadik sor); Jakabfy Sámuel, Jakabfy Csongor, Sándor Bence, Révész Levente, Mihalik Gergő (negyedik sor). Vezetőedző: Artyom Vaszjunyin.
Csíkszeredai Sportklub: Adorján Attila, Ambrus Levente (kapusok) – Joe Masonius, Fabrizio Ricci, Rokaly Szilárd, Reisz Áron, Becze Tihamér (első sor); Ferencz-Csibi Róbert, Láday Tamás, David Levin, Péter Balázs, Jevgenyij Szkacskov (második sor); Salló Alpár, Bajkó Csongor, Aidan Brown, Cody Milan, Brandon McNally (harmadik sor); Eduard Cășăneanu, Rokaly Norbert, Részegh Tamás, Fodor Csanád (negyedik sor). Vezetőedző: Bradley Gratton.
| 2023. 10. 05. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3-6 | |
| 2023. 10. 05. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 4-2 | |
| 2023. 10. 05. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4-4 | 5-4 |
| 2023. 10. 06. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Brassói Corona Brassó | 2-4 | |
| 2023. 10. 06. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-5 | 6-5 |
| 2023. 10. 06. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5-1 | |
| 2023. 10. 08. 14:30 | FTC-Telekom FTC | Brassói Corona Brassó | 4-1 | |
| 2023. 10. 08. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-2 | |
| 2023. 10. 08. 19:45 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 2-2 | 3-2 |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4-4 | 4-5 |
| 2023. 10. 10. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 5-5 | 5-6 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 23-20 | 11 |
2 | Brassói Corona Brassó | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 20-20 | 11 |
3 | Újpesti TE UTE | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 13-5 | 9 |
4 | FTC-Telekom FTC | 3 | 2 | 1 | 0 | 0 | 20-8 | 8 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4 | 2 | 1 | 0 | 1 | 16-9 | 8 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 4 | 1 | 1 | 1 | 1 | 18-15 | 6 |
7 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 12-12 | 4 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 11-20 | 4 |
9 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6 | 0 | 0 | 3 | 3 | 18-29 | 3 |
10 | Debreceni EAC DEAC | 4 | 0 | 1 | 0 | 3 | 10-23 | 2 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!