Hirdetés

Kevés gól és gyergyói győzelem született Dunaújvárosban

A második harmadban szerzett két gól elég volt a GYHK-nak a győzelemhez
Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

Dunaújvárosban folytatódott a Gyergyói Hoki Klub magyarországi túrája a jégkorong Erste Ligában. A címvédő stabil védekezésének köszönhetően legyőzte az Acélbikákat.

A nagyobb helyzetek Kovács ketrecénél voltak, de Rinnének is volt munkája a DAB emberelőnyeinél, gólt viszont nem láthatott a közönség az első harmadban.

A középső játékrész első fele ugyanolyan volt, mint két nappal korábban Miskolcon. Sorozatban maradtak ki a nagyobbnál nagyobb lehetőségek, de aztán megszakadt a gólcsend, Sylvestre remek átadásából Sárpátki kilőtte a hosszú sarkot.

•  Fotó: Acélbikák/Anda Fábián Galéria

Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

Pár perc múlva megismétlődött ez az akció, csak fordított leosztásban, Sárpátki adta a passzt Sylvestre elé (0–2).

A harmad végén történt egy parázs verekedés, több részvevővel. Legtöbbet DiDiomete és Ahonen párbaja tartott, ami azért elég egyoldalú volt az előbbi javára.

Az ítéletek közlése elhúzódott, emiatt több percet kellett várni a záró játékrész kezdésére.

Ebben a 20 percben a gyergyószentmiklósiak nem nagyon erőltették a támadásokat, a stabil védekezésre törekedve tartották az eredményt. A vége mégis izgalmas lett, Horváth buta szabálytalansága miatt az utolsó perceket hátrányban kellett kivédekezze a GYHK.

•  Fotó: Acélbikák/Anda Fábián Galéria

Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

Az utolsó dudaszó előtt 12 másodperccel csak betalált a DAB, megfosztva Rinnét egy shotout-tól. De ami a lényeg, a Gyergyói Hoki Klub újabb három pontot szerzett.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub 1–2 (0–0, 0–2, 1–0)
Gólszerzők: Szalma Zsolt (60.), illetve Sárpátki Tamás (27.), Sébastien Sylvestre (32.)

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Második hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
6
3
1
0
2
23-20
11
2
Brassói Corona Brassó
6
3
1
0
2
20-20
11
3
Újpesti TE UTE
3
3
0
0
0
13-5
9
4
FTC-Telekom FTC
3
2
1
0
0
20-8
8
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
4
2
1
0
1
16-9
8
6
Budapest JAHC BJAHC
4
1
1
1
1
18-15
6
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
4
1
0
1
2
12-12
4
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
4
1
0
1
2
11-20
4
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
6
0
0
3
3
18-29
3
10
Debreceni EAC DEAC
4
0
1
0
3
10-23
2
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Mélyrepülésben a címvédő és a Sportklub, menetel a Corona (videóval)

A címvédő Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub sem találja formáját a jégkorong Erste Ligában, a Brassói Corona viszont megállíthatatlan és átvette a vezetést. Edzői értékelők és meccsösszefoglalók.

Összejött a fordítás, végül mégis csak egy pontot tartott otthon a Sportklub

Felváltva vezettek a csapatok a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Debrecen mérkőzésen, amely csak a ráadásban dőlt el: a vendégek a 61. percben beütötték az aranygólt, és két ponttal távoztak Csíkszeredából.

Újra egy fáradt csapat arcát mutatta a GYHK

Nem sikerült még kimászni a gödörből, megint egy fáradt csapat arcát mutatta a Gyergyói Klub a BJAHC ellen. Ezt pedig kíméletlenül ki is használta a vendégcspat.

Fordított és megszakította a DVTK győzelmi sorozatát a Brassói Corona

Hiába talált be korán a DVTK Brassóban, a Corona gyorsan reagált, majd fokozatosan átvette az irányítást, és végül magabiztos győzelemmel zárta az Erste Liga vasárnapi játéknapját.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Pont nélkül maradtak a székelyek pénteken, a brassóiak átgázoltak ellenfelükön (videóval)

Gyergyóremetén és Csíkszeredában is a vendégcsapat ünnepelhetett, míg Brassóban a házigazda a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Juurikalla nem keresett kifogást, Skudra a helyzetkihasználáson javítana, Myers szerint pedig jó volt végre hazatérni.

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

Az utolsó másodpercekben bukott el a Jegesmedvékkel szemben a Sportklub

Vendéggyőzelemmel zárult péntek este a Csíkszeredai Sportklub–DVTK Jegesmedvék mérkőzés a Vákár Lajos Műjégpályán a jégkorong Erste Ligában. A csapatok felváltva vezettek, a győztes gólt pedig az utolsó másodpercekben ütötték a miskolciak.

Gólzápor a középső harmadban, tapad a címvédőre a Corona

Az összecsapás első és utolsó harmadában nem esett találat, a középsőben viszont hétszer is zörrent a háló: a házigazda Brassói Corona 5–2-re legyőzte a BJAHC gárdáját a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, és megközelítette a címvédőt a ranglistán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!