Nagy irammal vetette magát játékba a házigazda DVTK, és az első percekben komoly nyomás mialatt volt Rinne kapuja. Később aztán kiegyenlített lett a mérkőzés és Vorisnak is szaporodott a feladata. Mindkét kapus tette a dolgát, 0–0 volt az állás 20 perc után.
Rögtön a szünet után Bodó és Orbán lódult meg, előbbi passzolt, utóbbi lőtt és más vezetett is az Erste Liga-címvédő.
A gyergyóiak innentől tűzijátékot rendeztek a hazai kapunál, óriási helyzetek sora maradt ki. És közhelyes módon meg is jött ennek a büntetése, miskolciak szinte a semmiből egyenlítettek Razumnyak révén. Így a harmadik harmad is döntetlen állással indult.
De gyorsan változott a helyzet, Kulesov bődületes bombájával fordított a DVTK. Mesikammen lövése hozhatta volna a 2–2-es eredményt, de a kapuvasról kifelé vágódott a korong.
Innen aztán egyre inkább fogyott el a gyergyóiak ereje, a Jegesmedvék pedig éltek a lehetőséggel. Lövei Mattyasovszky és Szathmáry is betalált, 5–1 lett az eredmény rövid idő alatt.
A pénteki játéknap korábban kezdődött mérkőzésén 4–2-re nyert a Brassói Corona a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként. Az első két játékrész egyformán 1–1 volt, aztán a kék -sárgák szereztek előnyt, a végén pedig üres kapus találattal húzták be a három pontot.
| 2023. 10. 05. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3-6 | |
| 2023. 10. 05. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 4-2 | |
| 2023. 10. 05. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4-4 | 5-4 |
| 2023. 10. 06. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Brassói Corona Brassó | 2-4 | |
| 2023. 10. 06. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 5-5 | 6-5 |
| 2023. 10. 06. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 5-1 | |
| 2023. 10. 08. 14:30 | FTC-Telekom FTC | Brassói Corona Brassó | 4-1 | |
| 2023. 10. 08. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-2 | |
| 2023. 10. 08. 19:45 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 2-2 | 3-2 |
| 2023. 10. 10. 19:00 | Újpesti TE UTE | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-2 | |
| 2023. 10. 10. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4-4 | 4-5 |
| 2023. 10. 10. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 5-5 | 5-6 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 23-20 | 11 |
2 | Brassói Corona Brassó | 6 | 3 | 1 | 0 | 2 | 20-20 | 11 |
3 | Újpesti TE UTE | 3 | 3 | 0 | 0 | 0 | 13-5 | 9 |
4 | FTC-Telekom FTC | 3 | 2 | 1 | 0 | 0 | 20-8 | 8 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 4 | 2 | 1 | 0 | 1 | 16-9 | 8 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 4 | 1 | 1 | 1 | 1 | 18-15 | 6 |
7 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 12-12 | 4 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 11-20 | 4 |
9 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6 | 0 | 0 | 3 | 3 | 18-29 | 3 |
10 | Debreceni EAC DEAC | 4 | 0 | 1 | 0 | 3 | 10-23 | 2 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!