A mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott. Rico Rossi, a Sportklub vezetőedzője szerint az egész párharc nagyon nehéznek bizonyult. „Gratulálok a MAC csapatának és edzőjüknek, ezzel a fiatal csapattal nagyon jó munkát tett le az asztalra, keményen küzdöttek. 4–1-re nyertük a párharcot, de nem volt könnyű. Gratulálok a saját csapatomnak is a sikerért és a hosszabbításban megszerzett győzelemért.
Az ellenfél kétgólos előnye nem tett idegessé annyira, a mi nagyon korán szerzett találatunk annál inkább. Ismerem a csapatom, tudom, hogy amikor lent vannak, akkor nagyon odateszik magukat.
– mondta Rico Rossi.
Kangyal Balázs, a MAC HKB Újbuda vezetőedzője értékelőjében kiemelte, hogy az ezernyolcszáz KHL meccs tapasztalata nem mellettük szólt.
„Megvoltak a lehetőségeink, hogy visszamenjünk Budapestre, de ma nem sikerült. Hiába képvisel nagyobb játékerőt az ellenfél, a rájátszás egy teljesen más sorozat. A hibák számát minimalizálni kell, a lehetőségeket pedig bele kell szorítanod a hatékonyság bűvkörébe. Ilyen tapasztalatokkal gazdagodtunk a negyeddöntő során. Nyilván a csalódottság bennem van, de gratulálok a csapatomnak és a Csíkszeredának is, megérdemelten jutottak tovább.”
A negyedik párharcban a Debrecen összesítésben 3:2-re vezet az Újpest ellen. A két csapat pénteken, március 11-én 19 órakor lép jégre a hajdúsági városban.
Az elődöntőben az alapszakaszban legjobban helyezett továbbjutó, a Csíkszeredai Sportklub a leggyengébb továbbjutóval találkozik. Így, ha a Debrecen kerül a négy közé, akkor vele, és a másik ágon pedig az FTC a Gyergyóval meccsel. Ha pedig az UTE nyeri az utolsó párharcot, akkor Csíkszereda–Gyergyó és FTC–UTE elődöntőt rendeznek.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!