Hirdetés

GYHK: a hat szerzett gólt követően a védekezés volt a legfontosabb

A gyergyóiak kiváló második harmaddal biztosították be győzelmüket
Fotó: Szász Adorján

2023. október 23., 10:56

A Gyergyói HK több meghatározó játékosa nélkül is magabiztos győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában, vasárnap 6–0-ra verte a DVTK-t. Szilassy Zoltán vezetőedző szerint ugyanúgy hokiztak, mint a miskolci vereségkor, de most jöttek a gólok is.

2023. október 23., 10:56

„Tulajdonképpen ugyanaz volt, mint Miskolcon, ugyanilyen jól hokiztunk ott is, csak nem jöttek a gólok. Hasonlóképpen kiváló második harmadunk volt ezúttal is, de akkor csak egyet lőttünk, majd mikor előnybe kerültek, ki kellett nyílnunk, amit ők ott kihasználtak.

Most lőttünk ötöt. 6–0-nál pedig igazából már a védekezés a legfontosabb, nem fontos hetediket lőni, viszont annál fontosabb mindenféle ajándékozás nélkül játszani a hátralévő időszakban.

Ekkora különbségnél megvan a játékosokban az, hogy elengedjék a fókuszt a védekezés tekintetében. Fontos viszont a kapusnak, hogy ne kapjunk gólt. Négysoros ritmusban tudtunk menni végig, és akik máskor kevesebb lehetőséget kaptak, Vincze Geri, Silló Arni, Csiszer Ádi is nagyon jól jégkorongoztak, szerepkörüket nagyon magas szinten tudták hozni és ez nagyon fontos csapat szinten. Szerettük volna megtartani ezt az eredményt, hogy nyoma maradjon, és ez sikerült is” – összegzett Szilassy.

Hirdetés

Kapcsolódó

Steve Kaspera, a DVTK vezetőedzője szerint a vasárnap esti összecsapás elején nem koncentrált eléggé csapata. „A hazai együttes pedig ki is használt egy emberelőnyt. Úgy érzem,

egy kicsit elfogyott az energiánk erre a mérkőzésre, nehéz túrán vagyunk túl, amelyből igyekszünk levonni a pozitívumokat.

Nem szeretek kifogásokat keresni, összességében egy jó kis tanulnivalót ad számunkra ez a mérkőzés, megmutatván, hogy legközelebb mire kell jobban figyelnünk” – mondta Kaspera.

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Újpesti TE UTE
8
7
1
0
0
32-12
23
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
10
5
2
1
2
41-26
20
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
4
1
1
3
28-25
15
4
Brassói Corona Brassó
9
4
1
0
4
28-30
14
5
Budapest JAHC BJAHC
9
2
2
2
3
34-32
12
6
FTC-Telekom FTC
5
3
1
0
1
31-18
11
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
3
0
1
4
22-24
10
8
Debreceni EAC DEAC
8
2
2
0
4
20-31
10
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
8
2
0
2
4
17-31
8
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
10
0
0
3
7
29-53
3
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!