
Telt ház előtt zajlott az jégkorong Erste Liga alapszakaszának hatodik székely rangadója kedden este a Vákár Lajos Műjégpályán, a találkozón mindkét együttest lelkes szurkolótábor buzdította a meccs elejétől a végéig.
Jó iramú, kemény hokit hozott az első játékrész, amelynek első gólját a vendégek lőtték Bodó révén egy szép gyors akció végén (0–1). A Sportklub Kubát emberelőnyös találatával egyenlített (1–1), de hamar jött a gyergyói válasz, Bodó távoli lövése az egyik játékoson megpattanva a csíki kapuban kötött ki (1–2).
Az első játékrész második felében megsokasodtak a kiállítások, a közönség közben megtapsolt egy Rokaly Norbert–Orbán Brance ökölpárharcot.

Kettős emberelőnnyel kezdte a második harmadot a csíki alakulat, de ezt nem tudta kihasználni. Ezt követően Vincze Péter nekirohant Kubátnak, leütötte, ezért a gyergyói játékos végleges kiállítást kapott. A 33. percben egy gyors támadás végén Asuchak kiegyenlített (2–2), majd egy percre rá Szkacskov vezetéshez juttatta a házigazdákat, közelről ütötte be az eléje pattanó korongot (3–2). A következő percben viszont újra döntetlent mutatott az eredményjelző: egy szép gyergyói kombináció befejezéseként Sándor-Székely lőtt gólt (3–3).

A harmadik játékrészben nem született újabb gól, így következett az ötperces ráadás, amikor a csapatok három a három ellen léptek jégre. A győzelmet, és az ezért járó kettő pontot a Gyergyói HK szerezte meg, a 63. percben egy gyors ellentámadás végén Fejes Nándor váltotta gólra Bodó remek átadását (3–4). A Sportklubnak egy pont jutott ezen a mérkőzésen.

A házigazdáknál – sérülés miatt – hiányzott Péter Balázs és Sofron István, más, a közvélemény számára ismeretlen okokból pedig Cody Milan, Jeremy Welsh és David Levin.
Csíkszeredai Sportklub: Matt O'Connor, Ambrus Levente (kapusok) – Salló Alpár, Láday Tamás, Rokaly Norbert, Reisz Áron, Fodor Csanád (első sor); Karel Kubát, Troy Rutkowski, Jevgenyij Szkacskov, Részegh Tamás, Becze Tihamér (második sor); Gecse Hugó, Ferencz-Csibi Róbert, Rokaly Szilárd, Spencer Asuchak, Aidan Brown (harmadik sor); Bajkó Csongor, Eduard Cășăneanu, Erik Svetina,(negyedik sor). Vezetőedző: Vacláv Novák.
Gyergyói HK: Rinne Juha Rasmus, Mag Dávid Örs (kapusok) – Matias Petteri Haaranen, Fejes Nándor, Orban Brance, Sebastien Sylvestre, Sárpátki Tamás Róbert (első sor); Mike Dalhuisen, Robert Alexander Raymond, Vincze Péter, Császár Hunor, Bodó Christopher (második sor); Kontsa Mesikammen, Imre Patrik, Szigeti Ákos, Trancă Dániel, Sándor-Székely Ottó (harmadik sor); Csiszer Ádám, Sami Artturi Tamminen, Vincze Gergő (negyedik sor). Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 40 | 23 | 5 | 3 | 9 | 158-103 | 82 |
2 | Brassói Corona Brassó | 42 | 24 | 3 | 2 | 13 | 139-105 | 80 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 43 | 21 | 5 | 5 | 12 | 161-133 | 78 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 43 | 21 | 3 | 6 | 13 | 160-136 | 72 |
5 | Újpesti TE UTE | 40 | 18 | 4 | 4 | 14 | 119-113 | 66 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 42 | 16 | 7 | 3 | 16 | 136-136 | 65 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 40 | 17 | 4 | 4 | 15 | 136-124 | 63 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 41 | 13 | 4 | 3 | 21 | 119-141 | 50 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 41 | 8 | 0 | 7 | 26 | 95-162 | 31 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 40 | 4 | 6 | 4 | 26 | 73-143 | 28 |

Szerda: 19.30-tól FEHA19–Újpest és Ferencváros–Debrecen.
Csütörtök: 19 órától Újpest–BJAHC.
Péntek: 18.30-tól Brassói Corona–DVTK Jegesmedvék és Csíkszeredai Sportklub–Ferencváros, 19.30-tól Debrecen–Dunaújváros és FEHA19–BJAHC.
Szombat: 16.30-tól Dunaújváros–Debrecen, 18.30-tól Gyergyói HK–Ferencváros és Brassó–Újpest.
Vasárnap: 18.40-t[l BJAHC–FEHA19.
Március 5. (kedd): 19.30-tól Dunaújváros–Ferencváros, DVTK Jegesmedvék–FEHA19 és BJAHC–Újpest.
Zord időjárás közepette lépett pályára a Sepsi OSK szombaton a Bukaresti Dinamo SK vendégeként a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában. A hóvihar sem állította meg a háromszékieket, a mindent eldöntő gólt pedig az utolsó pillanatban szerezték meg.
A pálya egészét hó borítja, a látási viszonyok sem a legjobbak a szombat déli összecsapáson a labdarúgó 2. Ligában.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!