Az Erste Ligában jelenleg 8. helyezett DEAC sajtótájékoztatón jelentette be a hét elején menesztett David Musial utódját. A klub honlapján megjelent tájékoztatás szerint olyan szakembert szerettek volna a felnőttcsapat élére, aki régóta dolgozik Debrecen jégkorongsportjában, és kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásra.
A 43 éves György Józsefre esett a választás, akinek nemcsak az lesz a feladata, hogy az első gárda minél sikeresebben szerepeljen, hanem a tehetségek fokozatos beépítése is a célok között szerepel.
György József elmondta, váratlanul érte a felkérés, óriási kihívás számára az új feladatkör. „Köszönöm a bizalmat, remélem, sikerül élnem vele, a tudásom legjavát próbálom majd nyújtani – kezdte György József. – A legfontosabb az lesz a következő napokban, hogy megismerjem a játékosokat, és ők is engem.
A szurkolókat kérem, biztassák a csapatot, mi pedig megígérjük, hogy szívvel-lélekkel küzdünk az utolsó pillanatig. Célom, hogy minél több játékost megmozgassak a mérkőzéseken, a négysoros játék felé hajlok, hogy tudjunk tempót diktálni, és kiszolgálni a közönséget. Emellett szeretnénk beépíteni azokat a tehetségeket, akikről tudjuk, nincsenek messze a felnőttszinttől, és fokozatosan lépegetve fel tudják majd venni a legmagasabb osztály ritmusát” – zárta az új vezetőedző.
György József Gyergyószentmiklóson született, itt jégkorongozott gyermekkorától 2005-ig, leszámítva az egyetemi éveit, amikor a Sportul Studentesc csapatát erősítette. Szerepelt Románia válogatottjában is. Miután Debrecenbe költözött, és 2013-ig a DHK-ban ütötte a korongot.
Még a Progym játékosaként elkezdett dolgozni az utánpótlásnevelésben és 2005-ben U14-es országos bajnoki címig vezette a Gyergyói ISK csapatát. 2006-tól a debreceni utánpótlásban dolgozott, végigjárta az utánpótlás-bajnokságok teljes vertikumát, csapataival több magyar bajnoki érmet szerzett.
György József segítője Kecskeméti Áron lesz, aki 2018 óta David Musial mellett is dolgozott másod- és kapusedzőként. Elődjével, David Musiallal kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a DEAC.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Három mérkőzés után megszülettek az FK Csíkszereda első góljai a labdarúgó Szuperligában, de a székelyföldiek ezúttal sem szereztek pontot: a duplázó Czékus találatai ellenére a Konstancai Farul 3–2-re nyert, az FK a hajrában szinte egyenlített.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!