Hirdetés

Erste Liga: távozott a DEAC edzője; hatmeccses eltiltás a MAC-védőnek

Edzőt vált a debreceni jégkorongklub, megköszönték David Musial munkáját
Fotó: DEAC Jégkorong/Facebook

MTI
2021. november 09., 16:55

Közös megegyezéssel távozik posztjáról David Musial, a jégkorong Erste Ligában szereplő DEAC vezetőedzője. Dóczi Zsombor, a MAC HKB Újbuda hátvédje kirívó szabálytalanságért kapott hatmeccses eltiltást.

MTI
2021. november 09., 16:55

A debreceni klub kedden jelentette be, hogy felbontották a cseh-német tréner szerződését.

Musial 2018 májusában írt alá az akkor a ligában még újoncnak számító DEAC-hoz, vagyis a felnőttcsapat létrehozásában és felépítésében jelentős szerepet vállalt.

Hirdetés

Irányítása alatt az együttes mindhárom idényben az Erste Liga felsőházában végzett. A 2018/19-es szezonban az elődöntőig menetelt a gárda, rá egy évre a negyeddöntőig jutott, majd tavaly a döntőért vívott párharcban már kétmeccses előnyben volt a Brassóval szemben, ám végül az erdélyi csapat került a fináléba.

A DEAC így is magyar bajnoki ezüstérmes lett, emellett megnyerte a Magyar Kupát, mindkét eredmény a sportág debreceni története eddigi legnagyobb sikerének számít.

Az idei szezon – ahogy a klub közleményében jelezte – nem a vártnak megfelelően alakult, hiszen az elmúlt 16 mérkőzésen mindössze öt győzelmet tudott szerezni a csapat, ezért a felek a váltás mellett döntöttek. A vezetőedzővel sikerült mindenben megállapodni, így a szerződésfelbontás közös megegyezéssel történt.

Azt szerdán jelentik be, hogy a felnőttkeret kinek az irányításával folytatja a szezont.

Hatmeccses eltiltás a bottörős szabálytalanságért

Hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott Dóczi Zsombor, a MAC HKB Újbuda hátvédje, aki az FTC-Telekom elleni vasárnapi jégkorong Erste Liga-mérkőzésen durván, alattomosan szabálytalankodott Juhani Tamminennel.

A magyar szövetség fegyelmi bizottságának keddi tájékoztatása szerint Dóczi az 5–2-re elveszített mérkőzés 26. percében az egyedül kiugró, védekezésre képtelen Tamminent hátulról, nagy erővel, durván, a sérülés okozás komoly veszélyével bottal megütötte.

Az ütés akkora erejű volt, hogy Dóczi botja eltörött.

A finn csatár éppen az utolsó mozdulatot tette, hogy a hálóba juttassa a korongot. Ez sikerült neki, ezzel lett 2–0 az FTC javára, ám az ütést követően a kapuvasnak csapódott, és elterült a jégen. Később tudta folytatni a játékot, és még gólpasszt is adott.

• Videó: Magyar Jégkorong Szövetség

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!